Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Indul az elektronikus ügyintézés a diákhiteleknél

Cikk:

Elektronikus úton is intézhetik diákhitellel kapcsolatos ügyeiket a hallgatók a jövőben a Diákhitel Direkt szolgáltatáson keresztül. A most indított szolgáltatás lehetővé teszi az adatváltozások bejelentését, az egyenleg lekérdezését, vagy a hitel összegével kapcsolatos változások ügyintézését.

Az új diákhitelesek számára a vonatkozó szerződés megkötésére a hiteligényléssel egyidejűleg nyílik mód. Egyidejűleg megváltozott és új arculatot kapott a diákhitel honlapja is. Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója elmondta: nyártól hatályos a törlesztő-részlet mérséklésének lehetősége maximum 24 hónapra, és bővült az engedményezés esetköre is, így az eddigieken túl kollégiumi díjra, külföldi részképzés finanszírozására, és egyéb költségtérítéses tevékenységekre, képzésekre is át lehet utalni az intézményeknek az úgynevezett engedményezett összeget.
 
A célzott kamattámogatás kedvezményének egyszerűsített bírálati rendje 2012. január 1-én lép életbe. Ennek lényege, hogy a diákhitellel rendelkező TGYES, GYES, GYED juttatásokban részesülő kismamák közvetlenül a hitelnél kérhetik a jogosultság megállapítását, és a kedvezményezett időszak alatt a diákhitel kamatterheit átvállalja az állam. Változás még, hogy az eddigiekhez képest öt év után az adójogi követelés nem évül el a tartozásoknál, de az érintettekkel igyekeznek külön megállapodásokat kötni.

A mostani tanév első hiteligénylésének határideje szeptember 15., akik még soha nem kértek hitelt, de már októberben szeretnének pénzhez jutni, eddig az időpontig kell kérelmeiket leadniuk. Akik korábban igényeltek, azoknak nem kell ismét kérelmet benyújtaniuk, de minél előbb be kell jelentkezniük tanintézményükbe, mert csak az aktív jogviszonnyal rendelkezők kapnak hitelt már az első folyósításkor. Ősszel az első folyósítási nap október 14-e lesz.

Ugrás vissza Ugrás vissza...