Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Júliustól csökken a diákhitel kamata

Cikk:

A diákhitel kamatának mértéke fél százalékponttal csökken július 1-én, így minden eddiginél alacsonyabb szintre, 8 százalékra mérséklődik, a hitelkonstrukcióban felvehető összegek továbbra is változatlanok. A következetes finanszírozási politikának és a törlesztő ügyfelek fizetési fegyelmének köszönhetően a Diákhitel Központ 10 éves fennállásának legalacsonyabb kamatát tudta meghatározni július elseje és december 31. között - áll a DK közleményében.

A központ továbbra sem az adófizetők pénzéből gazdálkodik, forrásait a pénz- és tőkepiacról szerzi, állami kezességvállalás mellett. A finanszírozáshoz szükséges külső forrásokat rövid lejáratú készenléti hitelek és hosszú lejáratú kölcsönök formájában kereskedelmi bankoktól, magyar és nemzetközi speciális finanszírozó intézményektől, illetve nyilvános kötvénykibocsátásokon keresztül a tőkepiacról szerzi.

A forrásszerzés egyik jelentős eszköze az Európai Beruházási Bankkal létrejött harmadik finanszírozási szerződés is, amely a 2011-2013-as időszakban maximum 38 milliárd forint összegű, hosszú lejáratú forrás kedvező feltételekkel történő igénybevételét teszi lehetővé. 2010 nyara óta a tulajdonosi jogokat a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. gyakorolja fölötte, s a pénzintézet szintén előnyös forrásszerzési lehetőséget biztosít a társaság számára.

A diákhitel felvehető összegei nem változtak: a költségtérítéses diákok maximum havi 50, az államilag finanszírozott képzésben tanulók maximum havi 40 ezer forintot igényelhetnek. Emellett a negyven év alatti, felsőoktatásban tanulók továbbra is választhatják a havi 30, 25, 21 és 15 ezer forintos kölcsönösszegeket nemcsak a magyar, hanem a külföldi tanulmányaik folytatása során is.

Ugrás vissza Ugrás vissza...