Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:A szakszervezetek megőriznék a reálbérek értékét

Cikk:

A szakszervezetek még nem alakítottak ki egységes álláspontot a konvergenciaprogramról, de abban egyetértenek, hogy a reálbér csökkenését nem támogatják. Hétfőn az Országos Érdekegyeztető Tanács keretei között folytatódik akonzultáció.
Az euró bevezetése elvileg akár 2010-ben is lehetséges, ha Magyarország már 2008-ban tud csatlakozni az ERM II-rendszerhez - mondta Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter a konvergenciaprogramról a szakszervezetekkel tartott szerdai konzultáció után.  
Hangsúlyozta: ez egy elvi lehetőség, amely szerint az euró alkalmazására az ERM II-rendszerhez való csatlakozást követő második évben van mód. Természetesen csak akkor, ha a most társadalmi vitára bocsátott konvergenciaprogramban kijelölt pályát tartja az ország, s az abban megfogalmazott, az egyensúlyra vonatkozó célok is teljesülnek.  
Hétfőn az OÉT keretei között folytatják a tárgyalást
A találkozón részt vett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, valamint Veres János pénzügyminiszter is. Megtárgyalták a konvergenciaprogram egyeztetésének további menetrendjét. Csütörtökön a munkaadói érdekképviseletekkel egyeztet a kormány, majd hétfőn az Országos Érdekegyeztető Tanács keretei között folytatják a tárgyalást.  
Kiss Péter szólt arról is, hogy a további tárgyalásokon a kormánynak lesz bizonyos mozgástere, így például a reálbéreknél vagy a közszféra megtakarításaival kapcsolatban. A kitűzött célokat el kell érni, de ennek megoldási módjairól helye van az egyeztetésnek - jegyezte meg a miniszter.  
Még nincs egységes álláspont
Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, aki jelenleg az OÉT munkavállalói oldalának soros elnöke is, a találkozót követően azt hangsúlyozta, hogy a szakszervezeteknek még nincs egységes álláspontjuk a konvergenciaprogramról, hiszen annak vázlatát csak kedden kapták meg.  
A munkavállalói érdekképviseletek nyilván nem támogatják a reálbér csökkenését eredményező megoldásokat, viszont a reális helyzetértékeléstől, az ebből adódó közös cselekvéstől sem zárkózhatnak el. Az illúziókkal, amit a politikai elit táplált eddig az állampolgárokban, le kell számolni, itt a kijózanodás ideje - mondta a szakszervezeti vezető.  
Vitatják a reálbércsökkenés szükségességét
Borsik János, az Autonóm Szakszervezet Szövetségének elnöke többek között azt nehezményezte, hogy a kormány szigorító intézkedései csökkentik a nettó kereseteket, s ez ellentétes a közösen elfogadott országos bérajánlás célkitűzéseivel. A szakszervezeti vezető sürgette, hogy legyen harmonizáció az idei évre és jövőre vonatkozó szigorító intézkedések, a konvergenciaprogram és a II. Nemzeti fejlesztési terv között. Vitatta, hogy négy százalékos reálbércsökkenés szükséges az egyensúlyt javító célok eléréséhez.  
Elfogadhatóbb megoldásokat keresnek
Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének megbízott elnöke elmondta: néhány kérdésben már a szerdai találkozón jelezték, hogy min akarnak változtatni. Több olyan cél van, amely különféle megoldásokkal, ütemezésekkel érhető el. Ezekre a munkavállalóknak elfogadhatóbb megoldásokat keresnek majd a szakszervezetek.  
Így például a nyugdíjrendszernél nem támogatják, hogy a tervezett 2008-as szigorításokat előbbre hozzák. A nagyobb arányú öngondoskodást pedig csak úgy lehet megkövetelni az állampolgároktól, ha közben a jövedelmüket nem csökkentik, hanem ellenkezőleg. Az öngondoskodáshoz más országokban is forrásokat biztosítanak - jegyezte meg Pataky Péter.
Ugrás vissza Ugrás vissza...
median