Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Az EU befagyasztotta a török csatlakozási tárgyalásokat

Cikk:

Nyolc fejezetben befagyasztotta az Európai Unió a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal – áll az uniós csúcstalálkozó zárónyilatkozatában. A horvát csatlakozási folyamat némi kritikával, de zavartalanul folytatódik. Magyarország 2007 végén a schengeni övezet tagjává válik.
A régió szempontjából, ahol Magyarország él, nagyon fontos dolgok történtek az Európai Unió állam- és kormányfőinek pénteken véget ért brüsszeli találkozóján, a tagállamok jelentős lépést tettek afelé, hogy Európa térképéről eltűnjenek a ma még meglévő fehér foltok - értékelte az ülést Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a csúcs zárása után tartott sajtótájékoztatóján. Szerinte úgy fognak visszatekinteni ezekre az évekre, hogy először Európa történetében békés eszközökkel bekövetkezik a sokgyökerű, de mégiscsak egységes kulturális hátterű régió egységesülése.
Gyurcsány Ferenc hozzátette, a román és bolgár csatlakozással befejeződő bővítési körrel azok a határok, amelyek közel száz éve kettéosztják a történelmi magyar nemzetet, lassan hétköznapi értelmüket vesztik, az emberek közi kapcsolatokban jelentőségük elhalványul. Mostantól a régió könnyebben és természetesebben élheti életét, egy alapvetően új integrációban megtalálva a múlt ellentmondásainak feloldását.
Nyitva kell tartani az EU ajtaját
A további bővítést illetően elmondta, kitapintható hangsúlybeli különbség van a tagországok között, amelynek lényege, hogy az EU-intézmények reformját előfeltételként kell-e szabni a következő bővítési körökkel kapcsolatban, szabad-e megfogalmazni lényegében újabb feltételeket a bővítésre várókkal szemben, ráadásul olyanokat, amelyek teljesítése nem rajtuk múlik. A vita szerinte szakmailag érthető, az európai perspektívában azonban az említett álláspont elfogadása azt jelentené, hogy megváltozik az eddigi bővítési politika, a nyitott ajtó politikája többé nem érvényes. Magyarország ezekben a kérdésekben konzekvensen ragaszkodott ahhoz az állásponthoz, hogy nem szabad a korábbiaktól eltérő új feltételt támasztani, nyitva kell tartani az EU ajtaját - szögezte le a miniszterelnök.
Kiemelte, hogy az EU világos, a korábbinál határozottabban fogalmazó politikát szövegezett meg a nyugat-balkáni országokkal kapcsolatban, egyértelművé téve, hogy ezen országok jövője az EU-ban van. Az utolsó pillanatig sok vita kísérte e megfogalmazást, a vitában a magyar diplomácia aktív és eredményes volt - tette hozzá -, sikerült elválasztani egymástól a bővítési folyamat három nagy elemét, a Nyugat-Balkánt, Törökországot és a fennmaradó kérdéseket. Egyben úgy fogalmazott, hogy "Horvátország csatlakozása beláthatóbb közelségbe került".
Befagyasztották a török csatlakozási tárgyalásokat
Az EU-csúcsértekezlet legfontosabb napirendi pontja valóban a bővítés témaköre volt. Matti Vanhanen finn miniszterelnök, az EU soros elnöke a tanácskozást záró sajtóértekezleten leszögezte: az állam- és kormányfők nem támasztottak új feltételeket a csatlakozni akaró országok számára, a már meglévő feltételeket azonban szigorúan teljesíteniük kell, ha be akarnak jutni a szervezetbe. Ugyanakkor a csúcs első napján elhangzott nyilatkozatok egyértelművé tették, hogy bár papíron nem szabnak új feltételeket a jelöltek és jelentkezők számára, a gyakorlatban mindaddig a folyamat lassulása várható, amíg nem sikerül megoldani a döcögőssé vált uniós intézményrendszer korszerűsítését.
Vanhanen a záró sajtóértekezleten leszögezte, hogy a korábbi belépések sikeresek voltak. Most azt kell biztosítani, hogy a jövő is sikeres legyen - tette hozzá, ezzel arra utalva, hogy az EU-nak nemcsak a bővítéssel kell foglalkoznia, hanem azzal is, hogy közben megőrizze működése hatékonyságát. José Manuel Barroso, az EU-bizottság elnöke pedig közölte: az ajtó Törökország előtt sem zárult be. Ugyanakkor az állam- és kormányfők a csúcson jóváhagyták a külügyminisztereik által néhány napja elfogadott megállapodást, azaz 8 fejezetet befagyasztanak a török-EU csatlakozási tárgyalásokon.
A horvát tárgyalások folytatódnak, meghívás Szerbiának
A záróközlemény csak egy rövid mondat erejéig foglalkozik Horvátországgal, amennyiben megerősíti a külügyminiszterek hét eleji közleményét. Utóbbi a csatlakozási feltételek teljes körű teljesítésére sürgeti Zágrábot, de jelzi, hogy a csatlakozási folyamat az EU részéről az eredeti tervek szerinti ütemben folytatódik.
Szerbia esetében a dokumentum a korábban kiszivárgottaknál pozitívabb hangvételű. Így a tagországok jelzik, miszerint Belgrádnak fenntartják a meghívást, hogy az EU része legyen, illetve bíznak abban, hogy jó intézményes adottságainak köszönhetően hamarosan fel tud zárkózni a térség többi országához az integrációs folyamatban. Ugyanakkor nem maradt el a Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködés uniós sürgetése.
Magyarország 2007 végén csatlakozik a schengeni övezethez
A csúcs záróközleményében az EU állam- és kormányfői megerősítették a belső határellenőrzések nélkül működő, úgynevezett schengeni övezet bővítését az EU tavalyelőtt belépett új tagállamaival. Ezen államok (köztük Magyarország) a másfél héttel ezelőtt született döntés szerint 2007 utolsó napján válhatnak részévé az övezetnek, amennyiben erre teljes egészében felkészülnek, a repülőterek és tengeri átkelők esetében a csatlakozást 2008 tavaszára tervezik. Az EU szeptemberben hoz végleges döntést arról, mely országok felelnek meg a zónába való belépés feltételeinek, de Gyurcsány közölte: Magyarország az egyetlen tagállam, ahol a schengeni felkészülés olyan szintet ért el, hogy utólagos ellenőrzésre már nincs szükség.
Elmarasztalták Iránt
Ami a külpolitikai kérdéseket illeti, a záródokumentumhoz fűzött külön közleményben az EU azzal vádolta Iránt, hogy nukleáris programjával és Izrael-ellenes fenyegetéseivel destabilizálja a közel-keleti térséget. Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője pedig bejelentette: visszaérkezett Afganisztánból az a küldöttség, amely azt vizsgálta, milyen szerepet játszhat (egyébként a NATO kérésére) az EU az ottani rendőrség kiképzésében, megerősítésében, s hamarosan dönteni fognak az ügyben.
Ugrás vissza Ugrás vissza...