Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Összesen 22 milliárd forintba került a magyar elnökség

Cikk:

A 2007 óta tartó felkészüléssel együtt 70-75 millió euróba, vagyis körülbelül 22 milliárd forintba került a 2011. első félévi magyar uniós elnökség az elmúlt öt évben - mondta el a pénteken Robák Ferenc, a magyar EU-elnökség operatív ügyeiért felelős kormánybiztos.

A kormány szerdai ülésén fogadta el a soros elnökség operatív, logisztikai, kommunikációval és költségvetéssel összefüggő feladatainak végrehajtásáról szóló jelentést. Magyarország átlag feletti színvonalon, de takarékos módon végezte el az elnökséghez kötődő feladatait. A felkészülésre és lebonyolításra fordított összeg Robák Ferenc szerint "az egyik, ha nem a valaha volt legkevesebb", hiszen az elmúlt évek soros elnökei közül minden tagállam több mint 100 millió eurót költött az elnökségéhez kapcsolódó feladatokra és előkészületekre – sorolta Robák Ferenc.

A kormánybiztos szerint 2007-ben korrekten megkezdődtek az előkészületek és végül nagy sikerrel ért véget a magyar elnökség, ami azzal mérhető, hogy Magyarország a korábbi új tagállami státus után elfoglalta méltó helyét az európai közösségben. Robák Ferenc ugyanakkor megjegyezte, hogy az előző ciklusban nem kötöttek szerződéseket és nem írtak ki egyetlen közbeszerzési eljárást sem, ezért 2010 nyarán az új kabinetnek újra kellett terveznie az elnökség költségvetését. Látható volt, hogy az előző kormány által a 2010-es elnökségre megszavazott 9 milliárd forintból csak 6,9 reális, a külföldi ingatlanok értékesítéséből tervezett 2,1 milliárd forint várhatóan nem fog befolyni.

A kormánybiztos munkáját egy rendezvényszervezői, egy kommunikációs és egy költségvetési stáb segítette. A takarékosság jegyében nem vettek igénybe külső forrásokat ott, ahol ezt állami kapacitással is meg lehetett oldani, így például szállodák helyett a gödöllői kastélyt vagy a Néprajzi Múzeumot részesítették előnyben.


 

Ugrás vissza Ugrás vissza...