Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Jövő májustól két évre csökken a gyes

Cikk:

Az Országgyűlés elfogadta hétfőn azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében a 2010. május 1-je után születő gyerekeknél kétéves korig jár a gyes, elfogadták a tanyák megőrzéséről, fejlesztéséről szóló és a szakképzési hozzájárulásról szóló jogszabály módosítását is.

A Ház egyhangúlag, 366 igen szavazattal fogadta el a tanyák és tanyás térségek megőrzéséről, fejlesztéséről szóló négypárti országgyűlési határozati javaslatot, amelyben az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy november 30-ig készítsen a különböző szakpolitikákat integráló, átfogó cselekvési tervet ezen térségek megőrzésére és fejlesztésére. A javaslat 31 képviselő önálló indítványa volt.

Módosította az Országgyűlés a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvényt és az ezzel összefüggő egyes jogszabályokat is. A 207 igen, 154 nem és 2 tartózkodással elfogadott előterjesztés megteremti a szakiskolai tanulmányi ösztöndíj-támogatás lehetőségét a Munkaerő-piaci Alap képzési alaprészéből.
    
Jövő májustól két évre csökken a gyes

A 2010. május elseje után születő gyerekek esetében két évre csökken a gyermekgondozási segély (gyes) időtartama, és a jelenlegi 180 helyett 365 nap biztosítási idő kell a gyermekgondozási díjhoz (gyed), valamint a 24 hétig járó terhességi-gyermekágyi segélyhez (tgyás), a hétfőn 199 igen, 164 nem szavazattal, 3 tartózkodással elfogadott törvénymódosítás szerint. A módosítás azt is tartalmazza, hogy jövőre nem emelkedik a családi pótlék összege, amely egygyermekes család esetén havi 12 200 forint, háromgyermekeseknél gyermekenként 16 ezer forint. A családi pótlék felső korhatárát 23 évről 20-ra csökkentik a törvény 2010. augusztus 31-től hatályba lépő rendelkezésével.

Ugrás vissza Ugrás vissza...