Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Négypárti egyeztetés a haderőreformról

Létrehozva: 2004. január 22.
Módosítás: 2006. május 3.
Forrás: Magyarország.hu

Ugrás a cikkre...

ikonÉrtékelje a cikket!

?

-->

Cikk:

A magyar hadsereg hosszú távú fejlesztéséhez olyan országgyűlési határozatra van szükség, mely nem függ az aktuális kormányok elképzelésétől - véli a legnagyobb ellenzéki párt. A haderőreformról csütörtökön tartottak újabb négypárti egyeztetést. A határozat tervezete várhatóan tavasszal kerül a parlament elé.
Ismételten kiderült, minden frakció össznemzeti ügynek tekinti a honvédelem kérdését, s a parlamenti pártoknak közös törekvése, hogy nagy egyetértésben hagyják jóvá a
készülő országgyűlési határozat szövegét - mondta Iváncsik Imre , a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára a haderőreformról tartott négypárti egyeztetést követően.
Tízéves terv
A kormány tervei szerint 2005 végéig hoznák létre a kor követelményeinek megfelelő, hatékonyabban alkalmazható önkéntes haderőt, mely a sorkatonai kötelezettség megszüntetését jelenti. Eddig az időpontig a felesleges haditechnikai eszközök, valamint haditechnikai anyagok kivonása is megvalósulna. A szárazföldi csapatok, a légierő és a logisztikai támogató csapatok kijelölt alakulatai 2010-ig érnék el a számukra előírt készenléti, hadrafoghatósági szintet. A teljes átfegyverzés, a technikai fejlesztés, a haderő végső létszámarányainak meghatározása 2013-ig történne meg.
A kormány január 7-i döntését követően már nem először ültek egy asztalhoz a haderőreform kérdésében a parlamenti pártok. Korábban egy szakértői egyeztetést tartottak, s a csütörtöki tárgyalást egy hét múlva újabb szakértői, majd politikai egyeztetés követi. Ezután újra a kormány elé kerül a haderőreform; az országgyűlési határozati javaslat szövegét várhatóan a tavaszi ülésszak elején nyújtják be a parlamentnek.
Fidesz: első az ország védelme
Simicskó István , a honvédelmi bizottság fideszes alelnöke úgy véli, egy olyan következetes, végrehajtható országgyűlési határozatot kellene elfogadni, amely egy professzionális magyar hadsereg létrehozását célozza meg, s nem függ az aktuális kormányok elképzelésétől, így éppen csak a költségvetési és világpolitikai változások esetén módosítanák. A bizottság alelnöke közölte: a nemzetközi kötelezettségvállalások előtt a haza védelmét tartják elsődlegesnek, így nem értenek egyet az ország védelmi képességeinek felszámolásával.
Ugrás vissza Ugrás vissza...