Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Meghallgatta Varga Mihályt a gazdasági bizottság

Cikk:

A gazdaság fehérítése, hatékonyabb adóbeszedés, áfa- és bérszabályozás, valamint a célzottabb szociális támogatási rendszer is szerepel abban a tárgyalási javaslatban, amelyet a kormány szeptember 19-én küldött meg a Nemzetközi Valutaalapnak és az Európai Uniónak – mondta Varga Mihály, a hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter az országgyűlés gazdasági bizottsága előtt hétfőn.

A kormány a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF), illetve az Európai Uniónak küldött alternatív tárgyalási javaslatában egyebek mellett a gazdaságpolitika hatékonyságának növelését vállalta, és rögzített néhány pontot is, amelyben nem kíván meghátrálni - mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottságának hétfői ülésén.

A nemzetközi hitelezőknek szeptember 19-én elküldött javaslatban szerepel a gazdaság fehérítése, a hatékonyabb adóbeszedés, az EU-s projektek finanszírozásának felülvizsgálata, a célzottabb szociális támogatási rendszer, a hatékonyabb áfa-szabályozás és hatékonyabb bérszabályozás a közszférában, illetve a társadalombiztosítási befizetések hatékonyságának felülvizsgálata. A miniszter leszögezte: a kormány rögzített néhány pontot, amelyben nem kíván hátrálni. Így nyugdíjcsökkentés, bércsökkentés, illetve, egyes, célzott szociális juttatások csökkentése nem jöhet szóba - tette hozzá. Ugyanakkor egy lehetséges, konkrét intézkedésnek nevezte a járulékplafon bevezetését.

A bankszektorral kapcsolatban a kormány olyan megállapodásra törekszik, amely illeszkedik az eddig folytatott gazdaságpolitikájához. A tömegközlekedésben nem tervezik kedvezmények megvonását vagy felülvizsgálatát, ezen a területen a valutaalap az állami támogatási rendszer átalakítását kérte, azaz hatékonyságnövelést, hogy a szolgáltatás szintjét fenntartva kevesebb állami ráfordításból működjenek a közlekedési vállalatok.


Gyengébb lesz a vártnál a gazdasági növekedés

A hiteltárgyalásokat vezető tárca nélküli miniszter szerint nehezen képzelhető el, hogy a kormány jelenlegi makrogazdasági előrejelzésével fogadják el a jövő évi költségvetést, az IMF ugyanis a kormány 1,6 százalékos prognózisánál valamivel gyengébb, 1 százalékos gazdasági növekedéssel számol jövőre. Varga Mihály jelezte ugyanakkor, hogy a kormánynak tartania kell az idei, és a jövő évre vonatkozó, 3 százalék alatti GDP-arányos államháztartási hiánycélt. Jelenleg 300-350 milliárd forintos eltérés van a nemzetközi hitelezőknek és a magyar kormánynak a jövő évi hiányra vonatkozó becslései között.

A miniszter a bizottság előtt emlékeztetett: a nemzetközi hitelezők júliusi látogatásukkor, illetve az azt követő levelekben több intézkedést javasoltak, többek között a pénzügyi tranzakciós illeték jegybanki hatályának törlését, az adóhatékonyság és az adómorál javítását, illetve az egykulcsos adórendszer felülvizsgálat. Javasolták továbbá a közszféra méretének csökkentését, a célzottabb és hatékonyabb szociális juttatási rendszert, a bankadó eltörlését, illetve a bankmentést szolgáló szabályozás pontosítását, a helyi önkormányzatok kiadásainak csökkentését, illetve az ottani bevételbeszedés erősítését, a jövedelmek korlátozásának lehetőségét, illetve az önkormányzati tulajdonú közlekedési vállalatok állami támogatásának felülvizsgálatát.

Ugrás vissza Ugrás vissza...