Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Újabb változások jöhetnek a jegybanktörvényben

Cikk:

Az IMF és az EKB által teljesen elfogadott jegybanktörvény-módosításra törekszik a  kormány, ezért kész további változtatásokra. A cél az, hogy a törvény hosszú távra megalapozza egy pontosan definiált hatáskörrel rendelkező, független jegybank működését - közölte az MTI-vel a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A tárca emlékeztetett arra is, hogy a kormány által korábban benyújtott módosító javaslat az Európai Bizottság által a kötelezettségszegési eljárásban felvetett kérdéseket a Bizottság által elfogadott módon rendezi. A kormány korábbi jegybanktörvény-módosításának zárószavazását Varga Mihály, az IMF/EU-tárgyalásokat felügyelő tárca nélküli miniszter kérésére halasztották el, miután az EKB továbbra is fenntartotta aggályait a jegybanki függetlenség kérdésében.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője keddi sajtónyilatkozatában azt mondta, hogy a kormány valószínűleg döntést hoz  jegybanktörvény-módosítási javaslat visszavonásáról, és egy újat terjesztenek be. A Fidesz frakcióvezetője szerint ha ez lesz a forgatókönyv, akkor akár a jövő héten, vagy az azt követő héten szavazhat róla a Ház. Varga Mihály pedig úgy vélte, hogy a kormány számára akár el is fogadható az Európai Központi Bank észrevétele a jegybanktörvény módosítására vonatkozóan. Hozzátetette: a jegybanki tartalékok felhasználásáról folyik az egyeztetés az EKB-val.

A tárca nélküli miniszter egy szerda reggeli televíziós interjúban azt mondta: ezen a héten olyan kérdéseket kell tisztázni, hogy hányan legyenek a monetáris tanácsban, valamint hogy ki lehet-e nevezni egy harmadik alelnököt. Varga szerint ezek alapvetően olyan technikai kérdések, amelyek nem érintik a jegybank függetlenségét, amelyet eddig is tiszteletben tartott a magyar kormány, és ez ezután is így lesz.

Ugrás vissza Ugrás vissza...
median