Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Elfogadták a jegybanktörvényt, július 17-én érkezik az EU/IMF küldöttség

Cikk:

A parlament pénteken elfogadta az MNB függetlenségét megerősítő jegybanktörvényt, az IMF és az Európai Unió küldöttsége július 17-én érkezik hazánkba, hogy megkezdje a tárgyalásokat a támogatási programról. Az Európai Bizottság bejelentette, hogy megszünteti a jegybank függetlenségével kapcsolatban Magyarországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárást.

A parlament pénteken a kormánypártok, az MSZP és az LMP támogatásával, 283 igen szavazattal, harminc jobbikos nem ellenében és három tartózkodás mellett elfogadta a jegybanktörvény módosítását, így változnak a monetáris tanács tagjainak és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének felmentésére vonatkozó szabályok. A jogszabály a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Új szabályok vonatkoznak a Monetáris Tanácsra

A jegybankelnök és a monetáristanács-tagok felmentésére irányuló javaslat csak magyar vagy az uniós bíróság - az Európai Központi Bank (EKB) alapokmányában meghatározott feltételek fennállását megállapító - jogerős döntése után terjeszthető a köztársasági elnök, illetve - a tanácstagok esetében - az Országgyűlés elé.

A törvénymódosítás értelmében a legalább öt-, legfeljebb kilenctagú monetáris tanácsban a külső, a parlament által megválasztott tagok száma nem érheti el a belső tagok - azaz az elnök és az alelnökök - számának kétszeresét. Az új szabályok szerint a tanácsnak nem kell megküldenie napirendjét a kormánynak, a kabinet képviselője pedig nem vesz részt a testület ülésein, miután az erről szóló paragrafusokat hatályon kívül helyezték.

Változik a monetáris tanács hatásköre is, így a testület állapítja meg ügyrendjét. A törvény szerint a tanács hatáskörébe tartoznak a stratégiai döntések, míg az operatív feladatok ellátása az MNB vezetésének feladata. Kivették a törvényből azt a passzust, hogy a monetáris tanács dönt a jegybanki alelnökök hatásköréről és saját feladatainak kommunikációjáról, valamint végrehajtási feladatköre sem lesz. A módosítás hatályon kívül helyezte az MNB-törvény azon paragrafusát is, amely szerint a monetáris tanács megszűnik az euró magyarországi bevezetése után.

Az elnök dönthet a tartalékra vonatkozó adatok nyilvánosságáról

A jegybanktörvény kiegészült a deviza- és aranytartalékra vonatkozó bizonyos adatok hozzáférhetőségét - pénzügyi és devizapolitikai érdekből - korlátozó rendelkezéssel is. Így a tartalék mértékére, összetételére, a tartalékkezelés során kötött egyedi ügyletekre vonatkozó adatok, a tartalékkezeléssel összefüggő döntések és belső szabályok az adat keletkezésétől számított legfeljebb tíz évig nem nyilvánosak. De a jegybankelnök ez idő alatt dönthet nyilvánosságra hozásukról.

Többször változott a törvény

Nem ez volt az első jegybanktörvény-módosítás a Ház előtt, a kormány az általa kezdeményezett előző változatot azonban június közepén visszavonta, és helyette újat nyújtott be. Erről a Magyar Nemzeti Bank úgy tájékoztatott: a kormány elfogadta a nemzetközi intézmények minden olyan javaslatát, amelyek törvénybe iktatását a hiteltárgyalások megkezdésének feltételéül szabták. Varga Mihály tárca nélküli miniszter szintén azt hangsúlyozta, hogy az indítvány átvezeti azokat a főbb változtatásokat az MNB-törvényen, amelyeket a kormány, a jegybank, az Európai Bizottság, az IMF és az EKB által működtetett szakértői csoport alakított ki.

Noha a monetáris tanács létszámának bővítésével és az új jegybankalelnök kinevezésével kapcsolatos rendelkezéseket a változtatás nem érinti, de Orbán Viktor miniszterelnök levelet küldött José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének, valamint Mario Draghinak, az EKB vezetőjének, arról tájékoztatva őket, hogy a jelenlegi MNB-vezetés mandátumának lejártáig nem jelölnek, illetve neveznek ki további tanácstagokat és jegybanki vezetőket.

Megszűnik a jegybanki függetlenség miatt indított eljárás

Az IMF pénteken megerősítette, hogy az Európai Unió küldöttségével együtt a Nemzetközi Valutaalap delegációja is részt vesz a magyarországi tárgyalásokon. Az IMF/EU közös küldöttsége július 17-25. között Budapesten tartózkodik majd, hogy a magyar fél kérésének megfelelően megkezdje a tárgyalásokat az IMF/EU támogatási programról - közölte az IMF magyarországi képviseletének vezetője, Iryna Ivaschenko, aki egyben üdvözölte, hogy a pénteken elfogadott jegybanktörvény megerősíti az MNB függetlenségét.

Az Európai Bizottság szóvivője bejelentette: július 17-én Budapesten megkezdődnek Magyarország pénzügyi tárgyalásai az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal. Olivier Bailly üdvözölte a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény pénteken elfogadott módosítását és közölte, hogy az EB megszünteti a jegybanki függetlenség kérdésével kapcsolatban Magyarország ellen korábban indított kötelezettségszegési eljárást.

Július 17én érkezik az EU/IMF küldöttség

Július 17-én érkezik Budapestre az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tárgyalóküldöttsége - erősítette meg az Európai Bizottság pénteki bejelentését Varga Mihály. Az Európai Unió és az Európai Központi Bank (EKB) is egyetért a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény pénteken elfogadott módosításával, és mivel az IMF is így vélekedik, elhárultak az akadályok a tárgyalások megkezdése elől, a megállapodás legkésőbb október végéig megszülethet- fogalmazott az IMF-főtárgyaló.

-

Olli Rehn uniós biztos a héten küldött levelet arról, hogy "amennyiben a módosítást elfogadjuk, akkor részükről sincs semmi akadálya a tárgyalások megkezdésének". Emellett a jegybanktörvény eredeti változatát korábban kifogásoló EKB is olyan véleményt küldött, amelyben a jelzett módosításokat támogatta - tette hozzá.

Varga Mihály emlékeztetett arra, hogy Magyarország elküldte a konvergenciaprogramot Brüsszelbe, majd június 22-én az uniós gazdasági és pénzügyminiszterek tanácsa döntött a Kohéziós Alapból származó kötelezettségvállalások részleges felfüggesztésének megszüntetéséről. Az MNB törvény módosítása után pedig az lesz a következő lépés, hogy a kabinet elfogadja a jövő évi költségvetést.

Tizenöt milliárd eurós megállapodást terveznek

A tárca nélküli miniszter szerint a hitelmegállapodás értéke közel lesz a piac által várt 15 milliárd euróhoz, az azonban még kérdés, hogy az országnak azonnali pénzutalással járó, vagy csupán egy biztonsági hálót nyújtó megállapodásra van-e szüksége? Varga úgy nyilatkozott, hogy az utóbbi megoldást részesítené előnyben, mert lehetnek olyan helyzetek, amelyekre az európai gazdasági válság nem tudja felkészíteni Magyarországot, ezért kell a gazdaság mögé egy biztonsági hálót teremteni.

Ugrás vissza Ugrás vissza...