Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Nyolc éven belül megépülhet a Budapest-Kijev autópálya

Létrehozva: 2006. március 22.
Módosítás: 2006. március 22.
Forrás: Magyarország.hu

Ugrás a cikkre...

ikonÉrtékelje a cikket!

?

-->

Cikk:

Magyarország és Ukrajna megállapodott arról, hogy az M3-as autópálya hol lépje át a határt. Ha minden a tervek szerint alakul, 2014-ig gyorsforgalmi út köti össze Budapestet és Kijevet, ráadásul a jelenleginél száz kilométerrel rövidebb nyomvonalon.

Kijelölték az M3-as autópálya magyar-ukrán határátkelési helyét; a sztráda Barabás-Beregdéda között lépi át a határt, s a két ország a záhony-csapi határállomást gyorsforgalmi úttal köti az autópályához - közölte Veres János pénzügyminiszter Nyíregyházán.
A magyar és az ukrán fél kedden Kijevben írta alá az V. számú összeurópai közlekedési folyosó részeként a két ország területén megépülő autópálya határmetszési pontjait kijelölő nemzetközi szerződést.
Vásárosnaménynál lesz az elágazás
Tizenhat éves előkészítő munka után született megállapodás, és ennek alapján az M3-as autópálya magyar oldalon az eredeti elképzeléseknek megfelelően Vásárosnamény előtt "villásan" ágazik majd el Záhony és Barabás irányába.
Veres János elmondta, hogy a Görbeházáig átadott M3-as autópálya Nyíregyházáig tartó újabb szakaszát az év végén adják át a forgalomnak, s a kormány már kiadta az előkészítési engedélyt a Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti sztrádarész építésére.
Az újabb szabolcsi autópályaszakasz építése 2007 után európai uniós forrásból kezdődik meg, és indul a záhony-csapi határállomást bekötő kétsávos, de később akár sztrádává is fejleszthető gyorsforgalmi út kialakítása. "Ennek alapján épülhet a záhonyi logisztikai központ, amelyhez a gyorsforgalmi út mellett gyorsforgalmi vasútvonal is vezet majd, Budapesttől Szolnokon, illetve Miskolcon át" - jegyezte meg a miniszter.
Veres János tájékoztatása szerint az ukrán fél a határ túloldalán már építi a csap-záhonyi átkelőhelyet bekötő utat.
Száz kilométerrel rövidebb út Kijevig
Az országhatár és Kijev között a Kárpátok mostani átjáró hágójától délebbre kerül az ukrán autópálya hegységen áthaladó része, így a jelenlegitől 100 kilométerrel rövidebb lesz az út a szomszédos ország fővárosáig.
Az ukrán fél a bejelentett tervei szerint a következő hét évben 4 milliárd euró felhasználásával építi meg az európai V. számú közlekedési folyosó ukrajnai sztrádarészét Kijevig. "Amennyiben ez megvalósul, a magyar félnek is meg kell építenie a Vásárosnamény-Barabás közötti M3-as autópályarészt 2014-ig, az újabb uniós költségvetési időszak végéig" - mondta a pénzügyminiszter.
Ugrás vissza Ugrás vissza...