Portál Navigáció


Portál al-navigáció


Tisztelt Felhasználó!

A kormanyablak.hu honlap tervezett karbantartás miatt 2019. 10. 24. 22 órától 2019. 10. 24. 23 óráig nem lesz elérhető.

Kérjük a fentiek figyelembevételét az elektronikus ügyintézés során!

Szíves megértését köszönjük.

NISZ Zrt

 

MORZSÁK

TARTALOM:Megvannak a Munkaerőpiaci Alap kkv-pályázatának nyertesei

Cikk:

A Munkaerőpiaci Alapból rendelkezésre álló 5 milliárd forintból 372 kis- és középvállalkozás nyert el vissza nem térítendő támogatást 3.095 új munkahely kialakításához - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden.

A minisztérium februárban hirdetett pályázatot a mikro-, kis- és középvállalkozások számára munkahelyteremtő beruházások támogatására. A támogatás egyúttal 5.881 munkahely megőrzését is segíti, mert a pályázók vállalták, hogy a meglevő létszámukat is megtartják további két évig. A vissza nem térítendő támogatás elsősorban új gépek, berendezések, műszaki eszközök beszerzését, továbbá új létesítmények építését segíti. Az előző évekhez képest idén több mint négyszer annyi vállalkozás nyújtott be pályázatot. A támogatási igény több mint kétszeresen haladta meg a rendelkezésre álló keretösszeget.

Körültekintő tervezéssel, átgondolt pályázati kiírással el lehet érni, hogy a források valóban oda jussanak, ahol a legnagyobb szükség van rá, olyan magyar kis- és közepes vállalkozásokhoz, ahol enélkül nem jöhettek volna létre munkahelyek – áll az NGM közleményében. A korábbi években előfordult, hogy a rossz tervezés miatt a munkahelyteremtő pályázatot kétszer is ki kellett írni, mivel a lehetetlen feltételek nem tették lehetővé, hogy elfogyjon a pályázati keretösszeg.

A pályázók között előnyt élveztek a hátrányos helyzetű térségben működő magyar kkv-k, ezen belül is azok, amelyek jelentős számú új munkahelyen, jellemzően álláskeresők alkalmazásával valósítják meg a beruházást.

Ugrás vissza Ugrás vissza...