Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Nőtt a kereskedelmi szálláshelyek forgalma január-februárban

Cikk:

Megtörni látszik a szálláshely-szolgáltatási piacot 2008 vége óta jellemző visszaesés, mivel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölt adatai szerint január-februárban 3 százalékkal nőtt a vendégek és a vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeken az előző év azonos időszakához képest.

Kismértékben a szálláshelyek árbevétele is nőtt az év első két hónapjában: a bruttó bevétel 25 milliárd forint volt, amely folyó áron - 2 százalékos infláció mellett - egy százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A bevételeken belül ugyanakkor az előző évhez képest 5,8 százalékkal csökkentek a szállásdíj bevételek, amelyet a külföldi vendégforgalom tekintetében jelentősen befolyásolt az erősödő forint/euró árfolyam. Januárban 269, februárban 271 forint volt egy euró, ami a két hónap átlagában 9 százalékos erősödésnek felel meg. Az európai összehasonlításban is alacsony átlagárak 8-9 százalékos mérséklődése is hozzájárult mind a belföldi, mind a külföldi szállásdíj-bevételek visszaeséséhez.

Egy szállodai szoba átlagos bruttó ára februárban 9,2 százalékkal volt olcsóbb, mint egy évvel azelőtt, egy kiadható szobára jutó átlagos bevétel pedig 4,5 százalékkal csökkent.

2010 január-februárban 288.000 külföldi vendég 770.000 vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt nőtt 7, illetve 6 százalékkal. A vendégéjszakák számának tekintetében az öt legjelentősebb küldő ország - Németország, Ausztria, Olaszország, Oroszország és Nagy-Britannia - közül a német és a brit vendégek által eltöltött éjszakák száma csökkent 2009-hez képest, a többi piac növekedést regisztrált.

A külföldivendég-forgalom jelentős részét realizáló szállodákban, a magasabb kategóriákban - vagyis az öt- és négycsillagos egységekben - növekedést regisztráltak, a többi kategóriában visszaesett az eltöltött éjszakák száma.

A kereskedelmi szálláshelyek 399.000 belföldi vendéget és 894.000 belföldivendég-éjszakát jelentettek az első két hónapban, a vendégek száma stagnált, míg az vendégéjszakák száma 1 százalékkal emelkedett. A belföldivendég-forgalom közel négyötödét fogadó szállodákban 2 százalékos növekedés figyelhető meg az éjszakák számában az előző évihez képest. A vendégek körében szintén népszerű panziók esetében 9 százalékos elmaradás következett be. Bár a tavalyi évhez képest élénkült a vendégforgalom, 2008-hoz képest még mindig 8 százalékos a visszaesés.

A Balatonon eltöltött vendégéjszakák száma a vizsgált időszakban 2 százalékkal csökkent, míg Budapest 8 százalékos növekedést ért el, főként a visszatérőben lévő külföldi vendégforgalom bővülése miatt. A Balatonon kívül a vendégforgalom visszaesése további négy turisztikai régiót sújtott, így csökkent a forgalom az Észak-Alföldön, a Tisza-tónál, a Dél-Alföldön, valamint a Dél-Dunántúlon.

Ugrás vissza Ugrás vissza...