Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Több vonat jár nyár végéig a Balatonnál

Cikk:

A MÁV a balatoni turisztikai szezonban egyebek között E-tickettel, új expressz járattal, kibővített menetrenddel és bringaszállítási lehetőségekkel várja a vonattal utazókat. Augusztus 24-ig Bagoly taxi néven éjszakai vonat is jár majd Fonyódtól Székesfehérvárig.


Interneten is lehet vonatjegyet vásárolni 2008. június 16-tól, az E-ticket használatához egyszeri regisztráció, e-mail cím, valamint bármilyen típusú bankkártya szükséges. Siófokra július elején kerül ilyen automata. Az idén is lesz Balaton Mix, a Balatoni Hajózási Zrt. és a MÁV közös kedvezménye, amely egy kombinált menetjegy a tó körül menetrend szerint közlekedő vonatokra, a menetrend szerinti hajó- és kompjáratokra. Újdonság, hogy idén a Balaton Mixet igénybevevők 50 százalékos kedvezményben részesülhetnek a Balatonhoz történő utazásukhoz.

Éjjel jár a Bagoly Taxi

Június 21. és augusztus 24. között szombatonként és vasárnaponként közlekedik majd egy-egy vonatpár a Budapest Déli Pályaudvar és Siófok között, amelynek Siófok Express lesz a neve. Idén is közlekedik a "Bagoly taxi" nevű éjszaki vonatjárat Fonyód-Keszthely és Székesfehérvár között. Ígéretei szerint A MÁV a nyári szezon igényeihez igazodva több vonattal és kocsival, a hétvégeken pedig pluszjáratokkal biztosítja majd az utazást. A Balaton déli partján a felújított német kocsik, az északi parton pedig korszerű Desiro motorvonatok közlekednek majd.

Odafigyelnek a bringásokra

Idén a kerékpárszállítás iránti fokozott igényt is igyekszik kielégíteni a MÁV. A nyári menetrend szerint Budapestről a Balaton déli partjára 13, az északira 8 pár vonat közlekedik kerékpárszállító kocsival. A vasúttársaság a forgalmasabb balatoni állomásokon külön információs szolgálatot működtet, idegen nyelvet beszélő szezonális munkatársak alkalmazásával. A déli part kisebb, év közben pénztár nélküli állomásain a nyári szezonban 12 időszakos pénztárat létesítenek.

Ugrás vissza Ugrás vissza...