Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Elfogadták a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt

Cikk:

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt és a teljeshiteldíj-mutató (thm) szabályozásáról szóló országgyűlési határozatot.

A képviselők egyhangúlag fogadták el a Magyarország és Németország, illetve Luxemburg között az egymás nevében a vízumok kiadásában, valamint a biometrikus adatok gyűjtésében diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló megállapodásokat. Szintén ellenszavazat és tartózkodás nélkül döntöttek a védjegyek nemzetközi lajstromozásáról szóló madridi megállapodáshoz kapcsolódó 1989. évi jegyzőkönyv módosításáról, valamint az európai szabadalmak megadásáról szóló, 2000-ben Londonban kelt egyezmény 65. cikkének alkalmazásához való csatlakozásáról.

Áttekinthetőbb tájékoztatásra kötelezik a bankokat

Az Országgyűlés 246 igen és 123 tartózkodás mellett elfogadta a kutatási és innovációs eseti bizottság 2007 júniusa és 2008 októbere közötti tevékenységéről szóló jelentéssel kapcsolatos országgyűlési határozatot.

352 igen és 16 nem szavazat mellett fogadta el a Ház a teljeshiteldíj-mutató (thm) szabályozásának áttekintéséről, a lakosságnak nyújtott hitelműveletekkel kapcsolatos tájékoztatás javításáról, valamint a szükséges törvényi szabályozások előkészítéséről szóló országgyűlési határozatot. Az előterjesztésben az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy a törvényi szabályozást úgy készítse elő, hogy tegye átláthatóbbá és közérthetőbbé a thm fogalmát, összetételét, illetve a pénzügyi intézmények által nyújtott hitel-, illetve kölcsönügyletek esetén gondoskodjon a tájékoztatás tartalmának és formájának egyértelműségét erősítő és a tájékoztatás elmaradását megfelelően szankcionáló szabályozás kidolgozásáról.

Elfogadták a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt

Elfogadta az Országgyűlés a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt, valamint az ezzel összefüggő és az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges módosításokat. A képviselők 199 igen, 159 nem és 8 tartózkodás mellett hozták meg a döntést. A törvény szerint bejegyezett élettársi kapcsolatot két, tizennyolcadik életévét betöltött, azonos nemű személy létesíthet anyakönyvvezető előtt.

Személyi változások a bizottságokban

Az Országgyűlés hétfőn döntött bizottsági tagcserékről is. Az európai ügyek bizottságába Ujhelyi István helyett Szűcs Erikát, a költségvetési bizottságba Varga Zoltán helyett Tukacs Istvánt, a külügyi bizottságba Szabó Vilmos helyett Velez Árpádot, a sportbizottságba pedig - a korábban megüresedett tagsági helyére - Gyenesei Istvánt választották meg.

Ugrás vissza Ugrás vissza...