Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Pilótákat keres a honvédség

Cikk:

Polgári egyetemen vagy főiskolán szerzett diplomával is lehet jelentkezni a honvédségnél pilótának. A szigorú egészségügyi vizsgálatokon megfelelt jelentkezők közül jövőre nyolcat küldenek ki Kanadába, ahol NATO-képzést kapnak.
Katonai végzettség nélkül, bárki jelentkezhet a honvédségnél pilótának, aki a 26 éves kort nem töltötte be, diplomás és rendelkezik középfokú angol nyelvvizsgával - tájékoztatta a Magyarország.hu-t a Magyar Honvédség Légierő Parancsnokságának illetékese. A szigorú egészségügyi szűrésen megfelelt jelentkezők Szolnokon pilóta-előképzést kapnak, majd közülük nyolcat választanak ki, akik jövőre kiutazhatnak a kanadai NATO-képzésre.

Nyáron négy pilótát képeznek ki
A NATO programjában először négy pilótajelölt vesz részt, ők nyáron utaznak ki Kanadába. A 20-22 hónapos képzés elején a jelöltek egy szakmai nyelvi felkészítésen esnek át, megismerkednek a helyi kultúrával, szokásokkal, majd megkezdődik az elméleti oktatásuk.
Csak azok lehetnek végül helikopter- vagy vadászgéppilóták, akik a Harvard II. turbólégcsavaros és a Hawk 115 típusú géppel sikeresen repülnek. A kanadai képzésben két magyar oktató is részt vesz, őket májusban küldik ki egy rövid felkészítésre.
A most kiválasztott pilótajelöltek még katonai végzettségüket, és mind férfiak, de az újabb jelentkezők között elvétve már nők is akadnak. A képzésről bővebb információ a 06-56-505-155 -ös telefonszámon kérhető.
A Magyar Légierő jelenleg MiG-29B típusú vadász és L-39-es és Jak-52-es kiképző repülőgéppel, Mi-8, Mi-17 és Mi-24-es helikopterekkel és AN-26-os szállítógépekkel rendelkezik. A kormány a negyedik generációs 14 darab Gripen megrendelését februárban módosította.
Ugrás vissza Ugrás vissza...