Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Péntekig kell bevallani az szja-t

Cikk:

Május 20-án éjfélig kell bevallani a személyi jövedelemadót, illetve eddig a határidőig kell rendelkezni az szja 1+1 százalékának felajánlásáról is. Nem kell adóbevallást benyújtania azonban annak a magánszemélynek, akinek az adóját a munkáltatója állapítja meg, illetve annak sem, aki 2010. évben nem szerzett adóköteles bevételt.
 

A magánszemélyek minden adóévben kötelesek adóbevallást benyújtani, amelynek határideje május 20-a éjfél. A magánszemélyek az adóbevallást önadózással, vagy munkáltatói adóbevallással teljesíthetik. Ha valaki nem kért munkáltatói adómegállapítást, vagy a munkáltatója ezt nem vállalta, akkor az adózás rendjéről szóló törvény szerint adónyilatkozatot, az adóhatóság közreműködésével készülő egyszerűsített bevallást, vagy az adóhatóság közreműködése nélkül készülő bevallást kell benyújtania.

Az adónyilatkozatot 2011. január 1-jétől új lehetőségként vezette be a jogalkotó, ez az egyszerűsített bevalláshoz képest is jóval egyszerűbb, néhány sorból álló bevallást jelent. Az adónyilatkozat lehetőségéről és feltételeiről a munkáltatók, kifizetők kötelezően tájékoztatják azokat, akik a feltételeknek megfelelnek. Az adónyilatkozat papír alapon és elektronikusan is beadható.

Nem kell adóbevallást készítenie annak, aki az adott évben nem szerzett bevételt, vagy olyan bevételt szerzett, amelyet a jogszabályok alapján nem kell bevallania. Ebbe a körbe tartozik például az ingó vagyontárgyakból származó bevétel, ha az nem éri el az adott adóévben a 200 ezer forintot, az a bevétel, amely ingatlan átruházásából, a vagyoni értékű jog gyakorlásának átengedéséből, e jogról való lemondásból származik, ha abból jövedelem nem keletkezik, vagy az a kamatjövedelem, amelyből a kifizető az adót levonta.

Ha valaki akadályoztatás miatt, önhibáján kívül nem tudta időben leadni bevallását, akkor az akadály megszűnése utáni 15 napon kell bevallást tennie. Ilyenkor a bevallással együtt be kell nyújtani a késedelem miatti igazolási kérelmet, ha ezt a hatóság elfogadja, nem számol fel mulasztási bírságot – áll a NAV közleményében.

Szintén május 20-ig kell befizetni a pótlólagos szja-t, ha tartozás meghaladja a 100 forintot. Ha az adótartozás nem éri el a 100 ezer forintot, az adózó négy hónapos részletfizetést kérhet. Május 20-a a határideje az szja 1+1 százalékáról rendelkező nyilatkozatok leadásának is. A rendelkező nyilatkozaton fel kell tüntetni a civil szervezet adószámát, illetve az egyház, költségvetési előirányzat technikai számát, és a rendelkezést zárt borítékban elhelyezve postán vagy személyesen kell eljuttatni az adóhatósághoz.

Aktualizálták a 98 százalékos különadóra vonatkozó bevallást

Az adóhatóság már aktualizálta a különadóra vonatkozó 1053K jelzésű bevallást, amely a honlapján is elérhető. Azoknak, akik benyújtották a 2005-2009. közötti adóévekre vonatkozó különadó bevallást és megfizették a különadót, nem kell önellenőrzést benyújtaniuk, az adóhatóság hivatalból visszatéríti nekik a befizetett összeget. Azokra, akik 2010. január 1-jén vagy azt követően szereztek különadó-köteles jövedelmeket, továbbra is vonatkozik a különadó bevallási és fizetési kötelezettség.

Családi kedvezmény

A családi adókedvezmény mértéke az eltartottak számától függően alakul. Egy és kettő eltartott esetén a kedvezmény összege 62 500 forint, három és minden további eltartott esetén 206 250 forint. A kedvezményre jogosultak az összevont adóalapjukat csökkenthetik a családi kedvezménnyel.

Az adóbevallás menete

A személyi jövedelemadót, a járulékokat, az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulást, az egészségügyi hozzájárulást és a különadót a 1053-as nyomtatványon kell bevallani. A havi adó- és járulék bevallásra, illetőleg összesítő nyilatkozat benyújtására kötelezetteknek kötelező elektronikus úton kell benyújtani bevallásukat, de ez a lehetőség más adóalanyok számára is nyitva áll.

Az elektronikus adóbevalláshoz működő Ügyfélkapu-regisztráció szükséges. A regisztráló lehet maga az adóalany, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező társaságnál pedig a képviseleti joggal rendelkező vezető. A regisztrációt és az elektronikus bevallást teljesítheti az adóalany állandó megbízottja (például a könyvelője) is. Az elektronikus bevallásra kötelezett adózóknak az adószám megszerzését követő nyolc napon belül regisztrálnia kell magát az Ügyfélkapun, erről pedig – a regisztrációt követő nyolc napon belül - bejelentést kell tennie a T180 számú adatlapon az adóhatóságnak.

Az elektronikus bevalláshoz szükség van az Általános Nyomtatványkitöltő programra. A kitöltőprogrammal el kell készíteni a szükséges nyomtatványokat, majd az ügyfélkapun belépve elküldeni azokat az adóhatóságnak. A Java programmal rendelkező számítógépeken az általános dokumentumfeltöltő, a Java nélkülieknek pedig az egyszerűsített dokumentumfeltöltő használható. Első lépésként ki kell választani az előkészített dokumentum(ok) küldését biztosító menüpontot, majd a feltölteni kívánt állományokat (egyszerre többet is kiválaszthatunk). A megnyitás (open) gombbal betölthetjük a dokumentumokat, amelyek megjelennek a feltöltő ablakában.

Az adóhatóság a beküldött dokumentumról érkeztetési igazolást küld, amelyek az adózó kérése szerint az Ügyfélkapu-regisztrációnál megadott e-mail címére, vagy a Központi Rendszer egy biztonságos postafiókjába, az úgynevezett értesítési tárhelyre érkeznek. Ennek kiválasztása után a feltöltés gombbal beküldhetők az előkészített dokumentumok.

A hivatalok is készülnek a pénteki határnapra

Az elektronikus adóbevallás lehetősége minden adóalany számára nyitott, ám továbbra is sokan vannak, akik papíron, postai úton tesznek eleget bevallási kötelezettségüknek, ezért az adóhatóság és a posta pénteken meghosszabbított nyitva tartással várja az ügyfeleket. Pénteken 24 óráig lesz nyitva a Budapesten 62-es posta (Nyugati pályaudvar) és a 72-es posta (Keleti pályaudvar), a Mammut Bevásárlóközpontban lévő 114-es posta pedig 21 óráig. A budapesti Fogarasi úti Tesco posta az általános nyitva tartási rendje szerint nulla órától 24 óráig áll az ügyfelek rendelkezésére. A megyeszékhelyen legalább egy posta 20 óráig tart nyitva.

Ha az adott megyeszékhelyen nincs az általános nyitva tartás szerint 20 óráig, vagy tovább üzemelő posta, illetve ahol az igénybevétel indokolja, ott elrendelik a megyeszékhelyi 1-es posta hosszabbított nyitva tartását. Az 1-es posta 20 óráig meghosszabbított nyitva tartással üzemel Debrecenben, Egerben, Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Salgótarjánban, Szekszárdon, Szolnokon, Tatabányán, Veszprémben és Zalaegerszegen. A posták a nyitvatartási időben érkezett valamennyi ügyfél számára lehetővé teszik a bevallások feladását.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-budapesti, Kelet-budapesti, Dél-budapesti és Pest Megyei Adóigazgatósága a személyi jövedelemadó bevallások benyújtásának megkönnyítése érdekében pénteken 18 óráig lesz nyitva. A NAV a megszokott nyitvatartási időn (8.15-12.00 óra) túl, vagyis 12.00-18.00 óra között kizárólag a bevallások benyújtásával kapcsolatos ügyintézés céljából várja az adózókat. Hosszított félfogadási idő a következő budapesti ügyfélszolgálatoknál lesz: IX. Vaskapu u. 33-35., XIII. Petneházy u. 6-8., XIV. Gvadányi u. 69., XIII. Kresz Géza u. 15. A 06-40/42-42-42 kékszámon hívható Általános Tájékoztató Contact Center (TCC) munkatársai május 20-án 13.30 óra helyett 16.00 óráig fogadják az ügyfelektől érkező hívásokat.

Az adóhatóság videós segítséget is nyújt honlapján a személyi jövedelemadó (szja) bevallásának kitöltéséhez. A NAV szerint idén a legtöbb számítási nehézséget az adóalap-kiegészítés, vagyis a szuperbruttósítás okozhatja, ennek kiszámításához nyújt segítséget a hatóság honlapján elérhető videó.

Részletes segítség az elektronikus szja-bevalláshoz:


 

Ugrás vissza Ugrás vissza...