Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:A konvergenciatanács kedvezően ítéli meg az EB döntését

Cikk:

Az Európai Bizottság (EB) elismerte: a kormány elkötelezett abban, hogy az ország gazdaságát vissza kívánja vezetni az egyensúlyi pályára - mondta Simor András, a konvergenciatanács tagja, miután a testület szerda délelőtt a miniszterelnökkel áttekintette az EB állásfoglalását a konvergenciaprogramról.
Simor András elmondta, hogy a bizottság ajánlásainak megfelelően a jövőben ki kell dolgozni a strukturális reformok részleteit, ezen belül mind az egészségügyi, mind a nyugdíjrendszer reformlépéseit. Az Európai Bizottság ugyanis a kockázatok között említette, hogy a programban a nagy ellátórendszereket érintő strukturális reformok még nincsenek kellően kimunkálva.
Kérdésre válaszolva Simor András elmondta, megítélése szerint a program társadalmi elfogadottságát úgy lehetne növelni, hogy a jövőben folyamatosan konzultálnak a társadalmi csoportokat képviselő szervezetekkel.
Több pozitívumot is megállapítottak
A konvergenciatanács tagja kiemelte: a testület örül annak, hogy az EB elismerte, a magyar kormány elkötelezett az egyensúly helyreállításában. Rámutatott: az EB jó néhány pozitívumot állapított meg a konvergenciaprogrammal kapcsolatban, többek között azt, hogy már a bemutatott pálya elején jelentős költségvetési kiadáscsökkentést irányoz elő, és azt is a pozitívumok közé sorolta, hogy hosszú távú költségvetési célokat tűz ki a program.
Simor András rámutatott: az EB számos kockázatra is felhívta a figyelmet, többek között arra, hogy a program távolabbi éveit illetően a gazdasággal kapcsolatos feltételezések kicsit optimistának tűnnek.
Simor András az EB véleményét summázva aláhúzta, röviden azt lehet mondani, hogy az EB úgy foglalt állást: "Ez így nagyjából rendben van, most aztán tessék következetesen végigcsinálni. A konvergenciatanács reméli, hogy a kormány megfelelő elkötelezettséget fog tanúsítani ebben az irányban a következő hónapokban."
Kérdésre válaszolva elmondta: az is kedvezőnek mondható, hogy a kormány ígéretet tett arra, hogy félévente beszámol a program teljesítéséről a nyilvánosság előtt.
Kezdődhet a konkrétumok kidolgozása
Egy másik kérdésre válaszolva kiemelte: a programmal kapcsolatban még rengeteg munka vár a kormányra, és a következő hónapokban kell kidolgozni, milyen tényleges lépéseket hajt végre a kabinet az egészségügyben, a nyugdíjrendszerben, az oktatásban.
A konvergenciaprogram azt a fejlődési pályát mutatja be, amely elvezet az euró bevezetéséhez. A most aktualizált konvergenciaprogram szerint, amelyet az Európai Bizottság kedden hagyott jóvá, a GDP-arányos államháztartási hiány 2009-re 3,2 százalékra mérséklődik, az idei év végére várt 10,1 százalékról.
A bruttó hazai termék bővülése azonban az államháztartási konszolidáció, illetve a belföldi kereset mérséklődése miatt 2007-2008-ban a korábbi prognózisokban szereplő 4-4,5 százalékról 2,2, illetve 2,6 százalékra csökken, és ezt követően 2009-2011 között tér vissza a korábbi években tapasztalt 4,1-4,5 éves növekedési rátához.
Ugrás vissza Ugrás vissza...