Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:A pénzügyminiszterek is rábólintottak a konvergenciaprogramra

Cikk:

Az Európai Bizottság után a pénzügyminiszterek tanácsa is jóváhagyta a magyar konvergenciaprogramot. A testület foglalkozott a francia, a német, a görög és az olasz deficittel is.
Az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei kedden jóváhagyták az átdolgozott magyar konvergenciaprogramot, illetve az országnak szánt ajánlásokat a magas államháztartási deficit leszorítására, derült ki az ülés helyszínén diplomáciai forrásból.
A miniszterek a várakozásoknak megfelelően szükségesnek minősítették, hogy a kormány hajtsa is végre a programban szereplő intézkedéseket, mindenekelőtt a reformlépéseket.
Félévente tartanak ellenőrzést
Az Európai Bizottság ajánlásával összhangban a pénzügyi tanács a korábbinál egy évvel hosszabb haladékot, 2009-ig adott időt arra, hogy az államháztartás hiányát a hazai össztermék 3 százalékának közelébe szorítsák le. A tanács áprilisban ellenőrzi újra a tervezett lépések teljesítésében elért előrehaladást. A félévenkénti ellenőrzés minden EU-tagország esetében szokásos.
Az ajánlások semmiféle szankcióról nem tesznek említést. A hiánytúllépésért csak euróövezeti tagok büntethetők, legalábbis elvben, azonban büntetés kiszabására esetükben sem került sor eddig.
Megfelelő út a hiány leszorításához
A miniszteri ajánlások az értesülések szerint nagyvonalakban az Európai Bizottság fogalmazását követik. Szeptember 26-án elfogadott értékelésében az EU brüsszeli végrehajtó testülete úgy vélte, a magyar programban felvázolt lépések megfelelő utat jelentenek az államháztartási hiány leszorításához.
A bizottság szerint mind rövid távon, mind a program későbbi éveire vonatkozóan továbbra is fennállnak kockázatok, ezért alapvető fontosságú, hogy Magyarország részletesen kidolgozza és szilárdan végrehajtsa a kilátásba helyezett szerkezeti reformokat, valamint, hogy további késlekedés nélkül megszilárdítsa és véghezvigye a kiadások ellenőrzését és az arra vonatkozó szabályokat.
Reformok minél hamarabb
Kérik a miniszterek, hogy Magyarország szigorúan hajtsa végre a szükséges intézkedéseket a fenntartható csökkentési ütem biztosításához, illetve legyen kész pótlólagos intézkedésekre, ha ez szükségesnek bizonyul. Fontosnak tartják azt is, hogy a tervezett reformokat a lehető leghamarabb dolgozzák ki és hajtsák végre.
A miniszteri jóváhagyás nem számít meglepetésnek. Veres János pénzügyminiszter már uniós kollégáival szeptember elején Finnországban tartott informális találkozóját követően arról számolt be, hogy közülük többel kétoldalú megbeszélést folytatott, és "általában egyetértettek" abban, hogy  a konvergenciaprogramban szereplő lépések, illetve azok, amelyekről  döntés született az elmúlt hónapokban, jó irányba tett lépések. 
Korábban az euróövezeti pénzügyminiszterek úgy vélték, hogy az euróövezet szinte összes országa visszakerülhet az  államháztartási hiány előírt - a hazai össztermék 3 százaléka - szintje alá legkésőbb jövőre.
„Notórius szabályszegők”
Joaquín Almunia, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse azt mondta, hogy a notórius szabályszegők közül Franciaország, Németország és Görögország idén leszoríthatja deficitjét a megkívánt szint alá a pénzügyi szigornak és a gazdasági növekedésnek köszönhetően, és a határt jövőre sem lépik túl. Jövőre várhatóan Olaszország is csatlakozik hozzájuk, bár ott a miniszterek némelyike még lát kockázatokat a további időszakot illetően. Így az EU-bizottság jövőre javaslatot tehet az ellenük folyó szankcióeljárás megszüntetésére, mondta Almunia.
A biztos dicsérte a francia deficitcsökkentést, amely szerinte főleg szerkezeti reformokat tükröz, azonban nem minősítette feltétlenül követendő példának az olasz módszereket. Olaszország jövőre várhatóan a GDP 2,8 százalékára csökkenti államháztartási hiányát az idénre várt 4,8 százalékról. A jövő évi, 15 milliárd eurós olasz deficitcsökkentő programot hevesen bírálják az olasz vállalatok, a parlamenti ellenzék, a helyi önkormányzatok és a szakszervezetek egyaránt.
Szemet hunynak az olasz trükk felett
A brüsszeli bizottság támogatja az olasz programot is, az olasz kormány egyik pénzügyi bűvészmutatványáról - a vállalatok az állami nyugdíjbiztosítónál kénytelenek majd letétbe helyezni a dolgozók végkielégítésére szánt összegeket - azonban Almunia így nyilatkozott: - Elfogadjuk, miután az EU statisztikai hivatala bizonyára elfogadja ezt a módszert, de nem biztos, hogy ez helyes döntés.
Németország tavaly negyedik éve, Olaszország harmadszor lépte túl az államháztartási hiányra megállapított, 3 százalékos GDP-arányos riadóértéket, az EU statisztikai hivatala szerint. Franciaország - háromévi szabályszegés után - már tavaly elmaradt kissé a 3 százaléktól. Németországban idén 2,6 százalékos hiány várható.
Ugrás vissza Ugrás vissza...
median