Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Csökkent a belföldi turizmus az idei első félévben

Cikk:

Idén az első félévben a magyarok egyötöde indult többnapos, belföldi utazásra legalább egyszer. Ez a tavalyi év hasonló időszakához képest 3 százalékos csökkenést jelent - közölte hétfőn a KSH.

Az idei év első felében a magyar lakosság 21 százaléka tett legalább egy alkalommal többnapos belföldi utazást, ez 3 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiadványából. Az utazók az előző évinél 17 százalékkal kevesebbet, 96 milliárd forintot költöttek el. Szálláshely-szolgáltatásokra 29 milliárd, vendéglátó-szolgáltatások és élelmiszerek vásárlására 25 milliárd, közlekedésre (beleszámítva az üzemanyag-vásárlásokat is) 22 milliárd forint jutott. A turisztikai fogyasztás 35 százaléka a budapestiektől származott, 28 százaléka a Balaton régióban valósult meg. Az utazások száma (8 millió) és az azokon eltöltött idő (30 millió nap) 18 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

A KSH szerint a 2009. első félévi adatok arról tanúskodnak, hogy a lakosság visszafogta turisztikai keresletét, csökkent az utazási aktivitás. Az utazásokat a hétvégi típusú, 1-3 éjszakás utak dominanciája jellemezte. Egy-három éjszakáig tartó utazáson a magyar lakosság 18 százaléka vett részt legalább egyszer a vizsgált időszakban, az előző évben 20 százalék számolt be ilyen utazásról. Négy- vagy annál több éjszakás utazáson a lakosság 7 százaléka vett részt 2009 első félévében, ami a belföldi turisztikai kereslet jelentős szűkülését mutatja.

A kereskedelmi szálláshelyek közül a szállodák és a panziók voltak a legnépszerűbbek. Minden harmadik éjszakát ismerős által nyújtott szálláshelyen töltöttek az utazók, a saját második otthon részesedése 25 százalék volt. A magyar lakosság közel 79 százaléka nem utazott turisztikai céllal sem hétvégére, sem hosszabb időre. A turizmusból való kimaradás oka leggyakrabban, az esetek 46 százalékában anyagi eredetű, 20 százaléka egészségügyi problémához kötődik.

Ugrás vissza Ugrás vissza...