Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Magyarország támogatja az ukrán kereskedelmi törekvéseket

Létrehozva: 2005. augusztus 31.
Módosítás: 2005. augusztus 31.
Forrás: Magyarország.hu

Ugrás a cikkre...

ikonÉrtékelje a cikket!

?

-->

Cikk:

Sólyom László megerősítette Viktor Juscsenkó ukrán miniszterelnöknek, hogy Magyarország támogatja Ukrajna azon törekvéseit, hogy csatlakozzon az unióval közös szabadkereskedelmi övezethez. Az ukrán kormányfő a köztársasági elnök meghívására még idén hazánkba látogat.
Szóban is megerősítette az ukrán elnöknek szóló, levélben már elküldött magyarországi meghívását a Viktor Juscsenkóval tartott kétoldalú találkozón szerdán Gdanskban Sólyom László magyar államfő. Juscsenko a meghívást köszönettel elfogadta, és közölte, hogy még az idén eleget is tesz neki.
A magyar-ukrán államfői találkozóra annak a nemzetközi konferenciának a keretében került sor, amelyet kéttucatnyi állam- és kormányfő részvételével az egykori vasfüggönyön túl létrejött első független, szabad szakszervezet és tömegmozgalom, a lengyel Szolidaritás 25. évfordulója alkalmából rendeztek a szakszervezet szülőhelyén, a balti-tengeri lengyel kikötővárosban.
Sólyom László magyar újságíróknak nyilatkozva elmondta, az általa szívélyesnek és jó légkörűnek minősített találkozón kétoldalú és az Európai Unióval kapcsolatos kérdések voltak terítéken. Juscsenko kérte, Magyarország támogassa országának azt az igényét, hogy minősítsék Ukrajnát működő piacgazdasággá. Magyar támogatást kért ahhoz a törekvéshez is, hogy Ukrajna még az idén a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tagja lehessen.
Sólyom László megígérte Magyarország támogatását mindkét kérdésben. Ugyancsak támogatja elviekben Magyarország azt a kijevi óhajt, hogy Ukrajna szeretne egy közös szabadkereskedelmi övezetbe kerülni az EU-val.
A kétoldalú kapcsolatokban a természetvédelmi együttműködés fontosságát emelte ki a magyar államfő, hangsúlyozva, hogy a két ország mielőbb véglegesíteni szeretné a Tisza-tervet.
Szóba került egy régi magyar elképzelés, a Selyemút újjáélesztése, mely Kínától Közép-Ázsián és Ukrajnán keresztül vezetne Magyarországra. Egyetértés volt abban, hogy Ukrajna az infrastruktúrában, Magyarország pedig egy határ menti logisztikai központ kiépítésében vállalhatna részt a terv megvalósításából.
A két országban élő magyar, illetve ukrán nemzeti kisebbségekkel kapcsolatban a felek egyetértettek abban, hogy mindent megtesznek ezek támogatásáért. Juscsenko leszögezte, hogy az ukrajnai kisebbségi törvény tervezett módosítása nem lesz kedvezőtlen hatással egyetlen kisebbségre sem.
Ugrás vissza Ugrás vissza...