Portál Navigáció


Portál al-navigáció


Tájékoztatás az inNOVA Portal rendszeren tervezett karbantartásáról

Az inNOVA Portál rendszeren tervezett karbantartás miatt 2019.10.21. 07:00-09:00 között az on-line űrlapkitöltés és benyújtás szolgáltatás nem elérhető.
Az ÁNYK űrlapok elérhetőségét a karbantartás ideje alatt is biztosítjuk.

MORZSÁK

TARTALOM:Egy nappal később tartja az államháztartási sajtótájékoztatót a PM

Cikk:

Pénzügyminisztérium Sajtó
Budapest, 2009. november 9.


A Pénzügyminisztérium szokásos havi államháztartási sajtótájékoztatóját ebben a hónapban november 11-én tartja meg.

A tárca azért kényszerült arra, hogy a korábban közölt publikációs naptárhoz képest megváltoztassa a sajtótájékoztató időpontját, mert kedden, vagyis az eredetileg tervezett időpontban Katona Tamás – többek között a jövő évi költségvetési tervezet időigényes parlamenti vitája, valamint egyéb más, szintén a minisztériumot érintő jogszabálytervezetek tárgyalása következtében – egész nap a parlament plenáris ülésén vesz részt.

Kedden Oszkó Péter sem ér rá, mivel ő még hétfőn elutazik Brüsszelbe, hogy részt vehessen az uniós pénzügyminiszterek soron következő ülésén.

Ezért a sajtótájékoztatóra nem kedden, hanem szerdán kerül sor a Pénzügyminisztériumban, délután 16.00 órai kezdettel.

Ugrás vissza Ugrás vissza...