Portál Navigáció


Portál al-navigáció


Tisztelt Felhasználó!

A kormanyablak.hu honlap tervezett karbantartás miatt 2019. 10. 24. 22 órától 2019. 10. 24. 23 óráig nem lesz elérhető.

Kérjük a fentiek figyelembevételét az elektronikus ügyintézés során!

Szíves megértését köszönjük.

NISZ Zrt

 

MORZSÁK

TARTALOM:Martonyi János udvariassági látogatáson fogadta a NATO európai erőinek főparancsnokát

Cikk:

Külügyminisztérium
Szóvivői Iroda
Budapest, 2010. június 8.


Június 7-én Martonyi János külügyminiszter udvariassági látogatáson fogadta James G. Stavridis admirálist, a NATO európai erőinek főparancsnokát a Külügyminisztériumban. A találkozón a főparancsnok elismerően szólt Magyarországnak az elmúlt tíz évben tanúsított szövetségi szerepvállalásáról. Kiemelte, hogy a NATO első számú műveleti prioritása Afganisztán, ezen belül is az afgán erők kiképzésére és a társadalom integrációjára helyezik a hangsúlyt. A magyar külügyminiszter válaszában aláhúzta, nemcsak a NATO számára fontos, hogy Afganisztánban elérjük céljainkat, hiszen a szélsőséges ideológiák megfékezése az egész világ számára közös érdek. Martonyi János továbbá kitért a Szövetség koszovói műveletére is, ahol továbbra is fenntartjuk szerepvállalásunkat. A magyar külügyminiszter és Stravidis admirális röviden eszmét cseréltek a NATO készülő Stratégiai Koncepciójáról, pozitívan értékelve a közelmúltban készült szakértői jelentést. A külügyminiszter megerősítette, hogy a kollektív védelem hiteles megerősítése alapfeltétel ahhoz, hogy a szövetségesek hatékonyan fel tudjanak lépi a 21. század kihívásaival szemben. Egyetértettek, hogy szükséges előmozdítani a NATO és Oroszország kapcsolatait.

Mátrai Zsuzsanna
szóvivő

Ugrás vissza Ugrás vissza...