Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Közel egymilliárdos belvízvédelmi fejlesztés Nagykőrösön és térségében

Cikk:


Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
Sajtóiroda
Budapest, 2009. január 27.


Majdnem egymilliárd forintba kerül az az uniós fejlesztés, amelynek célja a Nagykőrös és térségének használt és csapadékvizeit elvezető, több mint 40 kilométer hosszú Kőrös-ér medrének fejlesztése és rekonstrukciója. A Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kiemelt uniós projektjét teljes egészében a Közép-Magyarországi Operatív Program finanszírozza. A beruházásról Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter, Steiner Pál, a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke és Varga László, a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója tartott sajtótájékoztatót kedden.

Nagykőrös városa a Tiszától mintegy 40 kilométerre fekszik. A település és a környék összes keletkező felszíni vizét (a használt vizeket és a csapadékvizet) a Kőrös-ér vezeti a természetes befogadóba, a Tiszába. A város azonban az utóbbi időben kinőtte a Kőrös-ér kapacitását, a meder bővítését mielőbb el kell végezni, mert egy hosszabb, csapadékosabb időszakban az alacsonyan fekvő városrészek vizét már nem képes befogadni, így jelentős vízkárok keletkezhetnek. A település csapadékvíz-elvezető rendszere bővítés előtt áll, így a Kőrös-ér mostani fejlesztése biztosítja majd a teljes kiépítés által összegyűjtött vizek befogadását.

A fejlesztésnek két fő eleme van. Az egyik, hogy a Kőrös-ér Tiszáig tartó teljes 40 kilométeres hosszán javítják a meder vízáteresztő képességét a helyi szűkületek megszüntetésével és az elégtelen kapacitású vízvisszatartó műtárgyak átépítésével.
A másik, hogy a főcsatorna 1200 méter hosszú városon belüli teljes szakasza lekerül a föld alá, ahol zárt csatornában vezetik el a csapadékvizet. A föld alá levitt szakasz felett négy hektáros zöldfelületet alakítanak ki, ami városképi szempontból fontos lépés lesz, ugyanakkor megoldja a szennyvízbefolyások, illegális hulladéklerakások és a túlburjánzott növényzet okozta higiénés és környezetterhelési gondokat is.

A városon kívüli szakasz mederrendezését természetközeli megoldásokkal végzik el. Ilyen például, hogy a kotrás során a meder egyik oldalát érintetlenül hagyják, továbbá kanyargóssá teszik a csatorna nyomvonalát, így áramlási holtterek alakulnak ki, amelyek ökológiai szempontból kedvezőek, de nem gátolják a belvízelvezetést. Rehabilitálnak számos vizes élőhelyet is, amelyekből régen igen sokat lehetett a Kőrös-ér mentén fellelni. A Kőrös-ér torkolatánál lévő műtárgyat úgy alakítják át, hogy az biztosítani fogja a vízi élőlények számára a Tisza és a csatorna közötti átjárhatóságot, és alkalmassá válik a torkolati szakaszon a vízvisszatartásra is. A beruházás megvalósítása során az ökológiai és belvízvédelmi szempontok együttesen fognak érvényesülni, ami megfelel az EU Víz Keretirányelvében foglaltaknak.

A fejlesztés Nagykőrösön kívül Kocsér, Jászkarajenő és Tiszajenő településeket érinti, és a vízgyűjtő területén élő és gazdálkodó mintegy 32 ezer ember életminőségét javítja.

A támogatási szerződést tavaly decemberben kötötték meg, jelenleg a közbeszerzési eljárások zajlanak. A kivitelezés a tervek szerint április elején kezdődhet meg, és várhatóan 2010 végén fejeződik be. A kiemelt projekt összköltsége 999.458.560 forint, amelyet teljes egészében a Közép-Magyarországi Operatív program finanszíroz, önerőt nem kellett hozzá biztosítania a projektgazda vízügyi igazgatóságnak.

Ugrás vissza Ugrás vissza...