Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:LISZKA TAMÁS Európa ígéretes producerei között

Cikk:

Az európai filmek népszerûsítéséért tevékenykedõ 31 európai ország szakmai szervezetét tömörítõ European Film Promotion (EFP) a hagyományokhoz híven, a cannes-i filmfesztiválon mutatja be Európa ígéretes producereit a filmvilágnak.

A Producers on the Move elnevezésû háromnapos szakmai programba Liszka Tamás (SzimplaFilm) kapott meghívást a Magyar Filmunió ajánlása alapján.

Liszka Tamás filozófiát és filmelméletet tanult, majd ismeretelméletet tanított Budapesten és Norvégiában. 2003-ban elindította az Anilogue filmfesztivált, amely mára Magyarország és Ausztria legnagyobb évenkénti animációs rendezvénye. Filmes cége, a SzimplaFilm két új mozit hozott létre, valamint 2004 óta külföldi mûvészfilmeket mutat be Magyarországon, és a magyar animációt népszerûsíti külföldön. Leghálásabb feladatai közé tartozott a Nyócker! nemzetközi szerepeltetése és forgalmazása, és M. Tóth Géza Maestró-jának Oscar-kampánya. A SzimplaFilm gyártásában készült Igor Lazin és Török Ferenc Riportré címû munkája, melyet a Bibliothéque Pascal kísérõfilmjeként több mint tízezer nézõ látott a hazai mozikban.

Liszka Tamás jelenleg az Anilogue nyolcadik évadát készíti elõ, producerként pedig Gauder Áron új, nagyszabású animációján (Egill), illetve Tolnai Szabolcs második játékfilmjén, a szarajevói CNC-díjas Anna történetén dolgozik.

A Producers on the Move programon a Magyar Filmunió EFP tagsága révén 2002 óta vesznek részt magyar producerek. Eddig többek között Bereczki Csaba, Petrányi Viktória, Muhi András, Angelusz Iván, Pusztai Ferenc és Sipos Gábor volt a nemzetközi szakmai fórum résztvevõje.

Petrányi Viktória idén a versenyprogram magyar filmjét, a Szelíd teremtés-t jegyzi producerként, Sipos Gábor a Mundruczó-film koproducere volt.

Az EFP szakmai programjának 2007-es résztvevõje, Pusztai Ferenc, a Pál Adrienn producereként tér vissza Cannes-ba. Kocsis Ágnes új játékfilmjének világpremierje az "Un Certain Regard" válogatásban lesz.

A Magyar Filmunió 2002 óta vesz részt az EFP különbözõ nemzetközi promóciós eseményein. A 31 európai ország szakmai szervezetét tömörítõ European Film Promotion fõ támogatója az EU MEDIA Programja.

2009. májusa óta az EFP elnöke Vezér Éva, a Magyar Filmunió ügyvezetõ igazgatója.

Ugrás vissza Ugrás vissza...