Portál Navigáció


Portál al-navigáció


Tájékoztatás az inNOVA Portal rendszeren tervezett karbantartásáról

Az inNOVA Portál rendszeren tervezett karbantartás miatt 2019.10.21. 07:00-09:00 között az on-line űrlapkitöltés és benyújtás szolgáltatás nem elérhető.
Az ÁNYK űrlapok elérhetőségét a karbantartás ideje alatt is biztosítjuk.

MORZSÁK

TARTALOM:Martonyi János részt vesz az Általános Ügyek Tanácsának ülésén

Cikk:

Martonyi János külügyminiszter 2011. január 27-én Brüsszelben részt vesz az Általános Ügyek Tanácsának ülésén.

Az Európai Tanács elnöke, Herman Van Rompuy, valamint a tagállamok képviselői munkareggeli keretében vitatják meg az Európai Tanács január 30-i informális ülésének az előkészületeit.

A tanácsülés hivatalos részén a miniszterek vitát folytatnak a 2014-2020 közötti időszakra szóló többéves pénzügyi keretről (Multiannual Financial Framework – MFF). A tanácskozás célja, hogy a tagállamok megismerjék egymás álláspontját a keretköltségvetés egyes elemeit érintő kérdésekben. A dán elnökség ennek figyelembe vételével tudja ütemezni az első félévben esedékes tárgyalásokat.

A miniszterek áttekintik az Európai Tanács 2011. december 8-9-i ülésén hozott döntések végrehajtását, az Európai Tanács 2012. március 1-2-re összehívott ülésének előkészítését, továbbá a dán elnökség bemutatja a munkaprogramját.

Az Általános Ügyek Tanácsa ülését megelőzően, 2012. január 26-án este – Lengyelország kezdeményezésére – a kohéziós politika fenntartásában érdekelt 14 ország, az úgynevezett „Kohézió Barátai” csoport munkavacsorán vitatja meg a többéves pénzügyi keretről folyó tárgyalások helyzetét. A munkavacsorán részt vesz Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára.
 

Ugrás vissza Ugrás vissza...