Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Az utasok eljutása érdekében ismét kompromisszumos ajánlatot terjeszt a VDSZSZ elé a MÁV

Cikk:


MÁV ZRt.
Kommunikációs Igazgatóság
Budapest, 2008. december 19.

A MÁV és a VDSzSz vezetése pénteken 17.00 órakor folytatja a sztrájk alatti tárgyalását. A MÁV START Zrt. ismét kompromisszumos javaslatot tesz annak érdekében, hogy a sztrájk ideje alatt is biztosítható legyen a kiszámítható, bár csökkentett formájú menetrend. A javaslat szerint az összes vonatból a sztrájk ideje alatt 724 vonat (a járatok 20 százaléka) közlekedne.

Ez azt jelenti, hogy amennyiben a VDSzSz elfogadná, akkor a még elégséges szolgáltatás keretén belül a budapesti elővárosi vonalakon a csúcsidőben, reggel 5.00 és 8.00 óra, illetve 15.00 és 19.00 óra között 3-4 pár vonat közlekedne. A 22.00 órás műszakváltás után a könnyebb hazajutás érdekében további egy pár vonat szállítaná az utasokat a budapesti elővárosi vonalakon. A többi, nagyobb forgalmat lebonyolító vasútvonalakon reggel és este 2-2 pár vonat, a gyengébb forgalmú vonalakon pedig 3 pár vonat látná el az utas-kiszolgálást.

A MÁV START Zrt. ezzel garantálná azt, hogy az utasok a tovább gördülő sztrájk ideje alatt - igaz csökkentett vonatmennyiséggel - viszonylag kiszámítható menetrend alapján jutnának el úti céljaikhoz, megtervezhetnék az utazást.

Különös jelentősége van ennek most, amikor közeledik a karácsony előtti hazautazás és aranyvasárnap. A vasúttársaság mindent megtesz azért, hogy az utasok elérjék céljaikat. A vasutasok többsége azon dolgozik nap, mint nap, hogy kiszámíthatóbbá váljon az utazás, a menetrend.     

A MÁV a sztrájktörvénnyel ellentétesnek tartja a VDSzSz álláspontját, tekintettel arra, hogy a törvény a társadalmi közszükségletet ellátó munkáltatóknál írja elő a még elégséges szolgáltatás biztosítását. A MÁV Zrt. álláspontja szerint az iskolába- és munkába járás biztosítása az alapvető társadalmi közszükségletek körébe tartozik, vagyis a még elégséges szolgáltatásoknak erre ki kell terjednie.

Ugrás vissza Ugrás vissza...