Portál Navigáció


Portál al-navigáció


Tisztelt Felhasználó!

A kormanyablak.hu honlap tervezett karbantartás miatt 2019. 10. 24. 22 órától 2019. 10. 24. 23 óráig nem lesz elérhető.

Kérjük a fentiek figyelembevételét az elektronikus ügyintézés során!

Szíves megértését köszönjük.

NISZ Zrt

 

MORZSÁK

TARTALOM:Nyitás Belső-Kínára a magyar exportlehetőségek növeléséért

Cikk:

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Kommunikációs Főosztály
Budapest, 2011. április 20.


Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, magyar-kínai gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos nyitotta meg a magyar főkonzulátus vízumkiadó hivatali helyiségét a kínai gazdasági fejlődés központi régiójának fővárosában, Csungkingban, 2011. április 20-án. Az eseményen részt vett Hajba Tamás főkonzul és Újhelyi István, az Országgyűlés alelnöke is.

A képviselet teljes körű tevékenységének beindulása és a vízumkiadás nyomán reményeink szerint ugrásszerűen növekszik a Magyarországra és Magyarországon keresztül Európába utazó turisták, üzletemberek és befektetők száma – fejtette ki Fellegi Tamás. A kormánybiztos rámutatott arra is, hogy egy közel 1,4 milliárdos piac esetében a magyar export szempontjából kiemelt jelentőségű a kapcsolatok fejlesztése és kiszélesítése a belső-kínai térséggel is.

Fellegi Tamás kínai körútjának eddigi állomásain számos magas rangú kínai állami vezetővel és üzletemberrel találkozott. Zhou Xiaochuannal, a kínai jegybank elnökével áttekintette a pénzügyi együttműködés lehetőségeit. További tárgyalásokat folytatott a Magyarországon a Borsodchem akvizíció kapcsán nagybefektetőnek számító Wanhua Industrial Group vállalat vezetőivel is.

Dai Bingguo kínai államtanácsossal a kínai államtanács székhelyén, Peking Zhongnanhai-ban folytatott megbeszélést. A találkozón Fellegi Tamás hangsúlyozta, hogy a magyar kormány a Kínához fűződő kapcsolatok stratégiai fejlesztésére törekszik, és nyitott a partnerség szorosabbra fűzésére a monetáris, infrastrukturális, távközlési és kulturális területeken, valamint a polgári légiszállítás terén. Dai Bingguo megerősítette, hogy Kína is minden területen érdemesnek tartja elmélyíteni a kölcsönös előnyökkel járó kétoldalú kapcsolatokat.

A magyar delegáció hivatalos útja során Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója együttműködési megállapodást írt alá a China Railway Construction Corporation vezetőjével 2011. április 19-én, Pekingben.

Ugrás vissza Ugrás vissza...