Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Fontos térségi út újult meg Borsod megye északi részén

Cikk:

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
2009. november 12.


Kilenc kistelepülés lakói a közvetlen haszonélvezői annak az uniós támogatással kivitelezett egymilliárd forint értékű beruházásnak, amelynek során 46 kilométernyi mellékút újult meg Észak-Borsodban. Az ünnepélyes szalagátvágásra csütörtökön került sor Kiss Péter társadalompolitikai miniszter részvételével.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv megvalósítása során az Észak-Magyarországi Operatív Program (ÉMOP) útfelújítási projektjeinek gazdája a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A régióban 2009-ben a négy és öt számjegyű mellékutak közül összesen csaknem 320 kilométernyi közút újul meg.

A felújított kilométerek számát és a ráfordítást tekintve kiemelkedő projektnek számít a Serényfalva–Ragály összekötő út (2601-es út) teljes hosszának, valamint a ho zzá csatlakozó Sajókaza–Aggtelek–Szín összekötő út (2603-as út) 27-es főútig tartó szakaszának a felújítása. A munkálatok májusban kezdődtek a Colas Építő Zrt. kivitelezésében, és most jutottak az átadás-átvételig. Ebből az alkalomból Ragályon tartottak projektbemutató sajtótájékoztatót csütörtökön, amelyen megjelent és beszédet mondott Kiss Péter társadalompolitikai miniszter, valamint Gúr Nándor és Gyárfás Ildikó a térség országgyűlési képviselői is. Az ünnepélyes szalagátvágásra a két út találkozásánál került sor.

A felújítást műszaki szempontból Stoll Gábor, a közútkezelő Borsod-Abaúj-Zemplén megyei igazgatója mutatta be. A kivitelező a pályaszerkezet megerősítése mellett kiszélesítette az íveket, kitisztította az árkokat és átereszeket, rendezte az útpadkákat. Az útrekonstrukció során kilenc hidat is felújítottak. Ezeken az utakon a burkolat állapota, érdessége immár európai színvonalú, megfelel a korszerű közlekedési igényeknek – mondta el a szakember.

A megújult utak mentén kilenc kistelepülés fekszik, közös jellemzőjük, hogy egyikük lélekszáma sem éri el az ezer főt, s össznépességük is mindössze négyezer fő. Az aprófalvas térség számára a jó színvonalú közlekedési hálózat esély a megkapaszkodásra és a felzárkózásra.

„Örül a felújításnak Szín település, hiszen az ötszáz lelkes falu a Jósva-völgy kapuja – mondta el Ötvös Bálint, a falu polgármestere. – Ez a felújítás a helyieknek és a térségnek is nagyon fontos: ebből az irányból is el lehet jutni az Aggteleki Nemzeti Parkba, a cseppkőbarlanghoz. Az itt élők számára közelebb kerül a kistérségi központ, Edelény, illetve a délebbre fekvő települések számára Kazincbarcika. Az autóval közlekedők akár fél órát is nyerhetnek időben – jellemezte a különbséget a felújítást megelőző és a munkálatok befejezését követő állapot között Ötvös Bálint.

A 46 kilométernyi mellékút felújítására több mint 1 milliárd forintot fordíthattak, amit az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatása tett lehetővé.

Országosan a regionális operatív programok 2007–2008-as akciótervében Magyarország hét statisztikai régiójában összesen 183 útszakasz felújítására nyílik lehetőség 2008–2009 folyamán. A felújítások az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretén belül, a „területfejlesztés” prioritás égisze alatt valósulnak meg 73 projektben, több mint 1100 kilométeren, 50 milliárd forintból.

Ugrás vissza Ugrás vissza...