Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Újabb kiemelt projektekről döntött a kormány

Cikk:


Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
2008. december 10.

Újabb 5 pályázat kiemelt projektté nyilvánításáról döntött mai ülésén a Kormány. A 4 városrehabilitációs pályázat és egy ipari-logisztikai projekt összköltsége meghaladja a 14,7 milliárd forintot, az uniós támogatás összege 9,9 milliárd forint. A döntés értelmében megújulhat Hódmezővásárhely, Miskolc, Szeged és Zalaegerszeg belvárosa, valamint a záhonyi térség különleges gazdasági övezetéhez kapcsolódva intermodális ipari-logisztikai terület jön létre Fényeslitke-Komoró térségben. A beruházások megrendeléseket biztosítanak a hazai vállalkozásoknak, így hozzájárulnak a munkahelyek megőrzéséhez, illetve új munkahelyek teremtését teszik lehetővé. A beruházások megvalósulása 2010 végére, illetve 2011 közepére várható.

A gazdasági válság hatásaként a magyar gazdaságnak is bizonytalan környezetre, nehéz időkre kell felkészülnie. Ilyen körülmények között kiemelt jelentősége van a költségvetési segítséggel megvalósuló beruházásoknak és fejlesztéseknek. Ezek megrendeléseket jelentenek a hazai vállalkozók számára, ezáltal biztosítva a munkahelyek megtartását, illetve új munkahelyek születését. Magyarország számára különleges előnyt és példanélküli lehetőséget jelent, hogy saját forrásai mellett jelentős uniós támogatás is rendelkezésére áll a gazdaság megerősítésére az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, a 2007-2013 közti időszakban. Az uniós támogatással megvalósuló beruházások megerősítik a hazai vállalkozásokat, új vért pumpálnak a magyar gazdaságba.

Ezért is van nagy jelentősége mind országos szinten, de különösen az érintett térségek számára a Kormány mai döntésének, amely újabb 5 pályázatot nyilvánított kiemelt projektté. A négy városrehabilitációs projekt mellett egy ipari-logisztikai beruházást is támogattak a Kormány tagjai. A projektek összköltsége meghaladja a 14,7 milliárd forintot, az uniós támogatás összege 9,9 milliárd forint. A beruházások megvalósulása 2010 végére, illetve 2011 közepére várható.

Kiemelt projekt lett a Fényeslitke-Komoró térségben megvalósuló intermodális közforgalmú ipari-logisztikai terület. Az Észak-alföldi Operatív Program keretében megvalósuló projekt célja, hogy a térségben hagyományosan meglévő logisztikai tevékenységet kiteljesítve, a záhonyi komplex projekthez kapcsolódva, egy komplex szolgáltatásokat nyújtó ipari-logisztikai terület jöjjön létre. A beruházás összköltsége meghaladja a 3,5 milliárd forintot, a támogatás összege 1,85 milliárd forint. A projekt során 160 ha-os iparterület jön létre, amely rendelkezik a szükséges intermodális közlekedési kapcsolatokkal és közművekkel. A terület 2011 tavaszától alkalmas telephelye lehet a magas hozzáadott értéket előállító közép- és nagyvállalatoknak, korszerű és hatékony működést biztosítva.

Jelentős mennyiségű Uniós forrásból folytatódhat Miskolc belvárosának átfogó és korszerű megújítása. A történelmi belváros minél kiterjedtebb rehabilitációja mellett a történelmi városmagot elkerülő körgyűrűs közúti forgalomelterelés is a kiemelt célok között szerepel. Az Észak-magyarországi Operatív Program keretében létrejövő projekt összköltsége meghaladja az 5,5 milliárd forintot, az uniós támogatás összege 4,23 milliárd forint. A kapcsolódó fejlesztések várhatóan 2011 nyaráig valósulnak meg.

Zalaegerszegen a Kormány döntése értelmében megtörténhet a történelmi városközpont rehabilitációs és revitalizációs fejlesztése. A kiemelt projekt a történelmi belváros helyreállítását és egy tehermentesítő út megépítését foglalja magában. Megújul a Kazinczy Ferenc tér, a Piac tér, a Csipkeház és a Kossuth Lajos utca is. A fejlesztések összköltsége meghaladja a 1,5  milliárd forintot, az uniós támogatás összege közel 900 millió forint. A kapcsolódó fejlesztések várhatóan 2011 tavaszáig valósulnak meg.

Szeged belső városmagjának megkezdett, és Európa Nostra díjjal elismert rehabilitációja folytatódhat és teljesedhet ki az újabb támogatás révén a Dél-alföldi Operatív Program keretében. A projekt hatására 8832 négyzetméter közterület újul meg, összesen 49 padot és 36 hulladékgyűjtőt helyeznek ki, 101 díszfát és 1270 talajtakaró cserjét ültetnek a közterekre, de felújítják az elöregedett közműveket is. A beruházások összköltsége meghaladja a 3,2 milliárd forintot, az uniós támogatás összege több mint 2,13 milliárd forint. A kapcsolódó fejlesztések várhatóan 2010 végéig valósulnak meg.

Hódmezővásárhelyen a Tornyai János Kulturális Városrehabilitációs Program I. ütemének megvalósításába kezdhetnek bele. A fejlesztések során az önkormányzat tulajdonában, működtetésében álló főbb kulturális-közművelődési létesítmények, a városközpont közterületei és egyházi épületek újulhatnak meg. A cél az egységes városkép kialakítása és a kulturális jellegű szolgáltatások bővítése magánberuházások bekapcsolódásával. A projekt összköltsége meghaladja az 1 milliárd forintot, az uniós támogatás összege 860 millió forint. A kapcsolódó fejlesztések várhatóan 2010 végéig valósulnak meg.

Ugrás vissza Ugrás vissza...