Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Spanyol kollegájával tárgyalt Varga Zoltán önkormányzati miniszter

Cikk:

Önkormányzati Minisztérium
Sajtó és Kommunikációs Főosztály
Budapest, 2010. február 10.


Varga Zoltán önkormányzati miniszter ma Brüsszelben találkozott Manuel Chaves González spanyol területpolitikáért felelős miniszterrel

2010. február 10-én a Régiók Bizottsága plenáris ülésén részt vevő Varga Zoltán önkormányzati miniszter szakmai megbeszélést folytatott Manuel Chaves González spanyol területpolitikai miniszterrel.
 
A konzultáció során mindkét fél hangsúlyozta, hogy kiemelt figyelmet kell szentelni a helyi és regionális önkormányzatok uniós döntéshozatali mechanizmusokban történő hatékonyabb részvételének.

Elsődleges továbbá a többszintű kormányzás elvének és a Lisszaboni Szerződés rendelkezéseinek gyakorlatban történő érvényesítésére vonatkozó tényleges feladatok közös meghatározása. Erre kiváló alkalom nyílhat a március 16-17-i, malagai informális miniszteri találkozón.

A felek megállapodtak abban, hogy együttműködnek a két ország EGTC (európai területi együttműködési csoportosulás) tapasztalatainak összegzésében és segítik az EGTC rendelet uniós felülvizsgálatának eredményes lefolytatását.

Ugrás vissza Ugrás vissza...