Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Uniós beruházások a rendelők fejlesztéséért

Cikk:

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
2009. július 15.


Bajnai Gordon minszterelnök ma Zircen jelentette be, hogy uniós forrásból 31 településen épül járóbeteg ellátó központ, csaknem 30 milliárd forint összértékben. A pályázatok lezárultak, a fejlesztések szerződéseit megkötötték, így a következő hetekben, hónapokban indulhatnak a beruházások, amelyek eredményeként rövid időn belül érzékelhetően javulni fog a járóbetegellátás Magyarországon. A központok helyszíneit úgy határozták meg, hogy az eddig egészségügyi szempontból elmaradott településeken élők is könnyen elérjék az új rendelőket. A zirci Erzsébet Kórház is része ennek az átfogó uniós fejlesztési sorozatnak, így a fejlesztést követően a kórház mellett, annak egyes épületeiben korszerű rendelőintézet működik majd.

Az egészségügy egyik legnagyobb kihívása az esélyegyenlőség megteremtése, amelynek egyik fontos eleme a járóbeteg szakrendelői hálózat fejlesztése. A járóbeteg-szakellátás egyik legnagyobb problémája, hogy egyes településeken még az alapvető fontosságú egészségügyi szolgáltatásokhoz is igen nehéz hozzájutni. Számos olyan település létezik az országban, ahonnan a járóbeteg-szakellátás messzebb van, mint 15 kilométer. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) forrásainak köszönhetően a vidéki aprófalvas településen is javulnak az ellátás feltételei.

Két, az ország járóbeteg-ellátása szempontjából kiemelt jelentőségű uniós pályázat eredményeként országszerte 31 helyszínen valósul meg a járóbeteg ellátás fejlesztése az elkövetkező időszakban.

Az egyik az új, önálló járóbeteg ellátó központok kialakításáról szólt, itt 23 nyertest hirdettek, az elfogadott összköltség 22,6 milliárd forint. A másik pályázat az aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg szolgáltatások fejlesztésére lett kiírva. Ennek eredményeként 8 kórház bővítheti profilját járóbeteg-szakellátással, az így létrejövő fejlesztések összköltsége 6,7 milliárd forint. A pályázatokról megszülettek a döntések, a fejlesztések többségénél, 24 esetben a támogatási szerződéseket is megkötötték, így sorban indulhatnak az építkezések.

Az új járóbeteg szakrendelések kialakításához 500 millió és 1 milliárd forint közötti összegre pályázhattak a fenntartók, a megszűnt, vagy minimálisra csökkent aktív kórházi szolgáltatást kiegészítő járóbeteg ellátás kialakítását pedig 300-800 millió forinttal támogatja az ÚMFT. A támogatási arány eléri a 90, a leghátrányosabb helyzetű térségek esetén pedig a 95 százalékot. A léterjövő új központok felszereltsége, műszerezettsége európai színvonalú lesz. A járóbeteg központok alapfunkcióikon felül hozzájárulnak majd a munkavállalók munkaerő-piaci esélyeinek javításához, de prevenciós, egészségmegörző szerepük is jelentős.

A Magyarországon egészségügyi célú fejlesztésre, támogatásra költött források 2007. és 2013. között elérik a 453 milliárd forintot.

Ugrás vissza Ugrás vissza...