Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:VPOP: Vasárnaptól „standolás”

Cikk:


Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága
Budapest, 2009. január 30.


Február 1-jétől hatályba lép a vendéglátóipari üzletek részére készletforgalmi nyilvántartás-vezetési kötelezettséget elrendelő jogszabály. Ezzel összefüggésben fontos hangsúlyozni, hogy a készletforgalmi nyilvántartást kizárólag a röviditalokra kell vezetni, valamint csak négy adatot (nyitókészlet, beszerzett, értékesített mennyiség, zárókészlet) és azt is összesítve kell rögzíteni naponta.

A Vám- és Pénzügyőrség bevezetett egy formanyomtatványt, amely valamennyi vám- és pénzügyőri hivatalban, illetve regionális ellenőrzési központban beszerezhető, de használhatók különféle (akár a vendéglátósok által eddig alkalmazott) számítógépes programok, amennyiben azt a vám- és pénzügyőri hivatal útján a regionális ellenőrzési központnál engedélyezés céljából bejelentik. A bejelentésben meg kell adni a program beazonosíthatóságát biztosító adatokat, továbbá egy nyilatkozatot, hogy a program megfelel a jogszabályi előírásoknak. A program az engedélyezési folyamat ideje alatt is használható, egészen az engedélyezést jóváhagyó, vagy az azt elutasító határozat meghozataláig.

A készleten lévő termékek mennyisége több módon is megállapítható. Az italokat nem kell mérőedényekbe áttölteni, mivel a készlet a beszerzett és az értékesített mennyiség ismeretében megállapítható egyszerű számításos eljárással, továbbá az üzletekben alkalmaznak az üvegek formájához igazodó standmércét is, továbbá a jogszabály megengedi a számított és a tényleges mennyiség közötti +/- 5%-os eltérést.

További információk a Vám- és Pénzügyőrség honlapján találhatók a „Szakterületek/Jövedéki szakterület/Jövedéki hírlevelek/2009” menüponton belül a 1/2009. számú Jövedéki Hírlevélben.

Ugrás vissza Ugrás vissza...